184. DÁNIEL ÉS PÁRIZS

(Párizsi levél)

Ez is elmúlt: az Eiffel-toronyból néztük és bámultuk Dánielt. Dániel egy barátságos üstökös volt, negyedik égi csoda ez évben. Olyan fényes volt, hogy majdnem szabad szemmel láthattuk. Egy darabig azt hittük, hogy lejön a Földre. Párizs külvárosaiban még a percét is tudták e látogatásnak. Végül is kiderült, hogy Dániel büszkébb akármelyik európai államfõnél. Egyszerûen nem kíváncsi Párizsra s elvágtatott a Nap felé.

Nincs ezért semmi baj. Párizs hamar megvigasztalódik. Dániel néhány viccel és szójátékkal lakol azért, mert Párizs figyelmét magára vonta s mert a mi naprendszerünkbe mert tévedni. A Batignolles-ban pedig beletörõdnek, hogy nem lesz vége a világnak. Sebaj, hát ezentúl se lesz vége a világnak.

Dániel diszkrét látogatásának mégis van némi eredménye. Tudvalevõ, hogy a francia Dél föllázadt nemrégiben a bor miatt. A bor miatt, melybõl sokat termel s melyet eladni nem tud. Mert a nyíri vinkó nektár ahhoz a borhoz képest, mit a francia Dél termel. Nos, Francia­országban van egy régi paraszt hit. Olyan évben, amelyben üstökös jár, nagyszerû bor terem. S a francia borkereskedõk már elõvételeket csinálnak. Clemenceau pedig hálát ad az égnek, hogy üstököst küldött. Elkél az idei bortermés és nem lesz forradalom.

Egyébként s ez idõ szerint Dániel volt az egyetlen illusztris vendége Párizsnak. Roppantul nehéz, levegõtlen forró ez a nyár. Még az idegenek sem elsõ osztályúak. Azok a bizonyos nyári idegenek, akik Ostende és egyéb helyek révén Párizsba is bekukkantanak. Az emberek hullanak az utcákon, mint a legyek. S Flammarion, aki kezd már az üstökösökön s a spiritiz­muson kívül semmihez sem érteni, meg se próbálja jósolni, hogy mikor válik hûvösebbre az idõ.

Se színház, se orfeum, se semmi. Csak buzgóság, melegûzés, erõlködés. Az újságokon is csak a legritkább esetekben könyörül meg egy-egy gyorsvonat, hogy belepotyogjon a Loire-ba vagy a Szajnába.

Dániel volt az egyetlen, aki egy kis szenzációt adott. Az újságok, amelyek odahaza Magyarországon bizonyosan hasábokat írtak a koalíció kihült csillagáról, Dánielrõl tudomást se vettek. De Párizsban nemcsak rõfös riportokat, hanem tárcákat, verseket írtak Dánielrõl.

Anélkül, hogy Budapestet bántani akarnám, én ezt imádom Párizsban. Ezt az üstökös-kultuszt; ezt az égitest-keresést. Pihenhet babérjain Clemenceau, fiatalodhat Sarah Bernhardt s remekmûveket írhat a Willy felesége. Párizsnak újabb kell, mindig újabb. Párizsnak üstökös kell, rejtelmes és titokzatos üstökös. És Dánielt többre becsüli Párizs, még ha teleszkóppal is kell néznie, mint a spanyol vagy görög királyt.

Párizs, augusztus 6.

Budapesti Napló 1907. augusztus 10.

Brown