221. KIKÉ LEGYEN BUDAPEST?

- A jövő zenéje az utcán -

„Budapest gyönyörû város s az ember meg is tudná kedvelni, ha nem élnének itt - budapestiek”. Ezt a Wilde-szerû ítéletet száz variációban hallatjuk, holott nincs igazunk. Nem kellene Budapestrõl kisöpörni minden budapestit, csak ki kellene cserélni õket. Mágnásai, hivatalnokosított dzsentrije, gazdag zsidói, agyvelõtlen polgársága, hatalmas iparlovagkasztja, írói és mûvészei például undorítók. De van Budapestnek más lakossága is s ha valamikor Budapest javulni akar, ezeket hozza föl alulról.

Tegnap este, amikor Burián meghallgatására világították ki az Operát, egy csendes utcában nagy csõdület támadt. Egy sarokházban, valami iskola internátusában zongorázott egy diák. Szépen, komolyan játszott a fiú, Puccinitól Fráter Lorándig mindent. S hallgatta vagy három­száz ember, talán négyszáz is. Diákok, elszabadult munkások, masamódleányok, kereskedelmi alkalmazottak s más effélék, akiknek Caruso-estére, Burián-estére nem telik.

Gyönyörû volt ez a közönség s megható az a hálás figyelem, amellyel a nyitott ablakon kiáradt zeneszót elfogta. Ezekbõl a budapestiekbõl lehetne egy új üdvhadsereget csinálni, a szépség üdvhadseregét. Arcukon bánatosan, talán tudatlanul, ott volt a vágy, mennyire szeretnék életüket a mûvészettel megszépíteni.

Micsoda más hódolat a szépség elõtt ez, mint azoké, kik a megszerzett vagy örökölt vagyon, avagy a fölhajtható hitel képesítése révén szaglálják körül a mûvészetet.

A népoperák, az olcsó, nagyszerû színházak, néphangversenyek, ingyen tárlatok elérkeznek bizonyára hozzánk is egyszer. Ötven-száz évvel hátrább ballagunk még a kultúra külsõségeiben is nyugatibb népeknél. De vajon nálunk, éppen nálunk, ez az egy dolog, éppen ez az egy dolog nem érkezik-e késõn? Másutt legalább kultúrhistóriai szempontból teremtett mûvészetet, értéket a feudalizmus és a burzsoa-rend is. Nálunk, ahol kultúra nincs, egyetlen megváltás volna, ha az alacsonyak fölkerülnének. Nemcsak Budapestet tenné ez városibb Budapestté, de a kultúra pírját hozná egész Magyarország arculatára.

Nagyváradon vándorgyûlésre gyûltek az építõvállalkozók, gyönge burzsoázink e prototípusai. Pezsgõs banketteket faltak, kártyáztak, katzenjammert szereztek. A munkások ez alatt elõadásokat hallgattak, tanultak, nevelõdtek.

Kiké legyen Budapest és kiké legyen ez az ország? Csak azoké, akik lent vannak s akik igézett népe a kultúrának. De ez talán nem is a jövõ zenéje, ez egy erõszakolt álom. Ez az egyetlen ország, ahol még a természettudományi törvények is csõdöt mondanak.

Itt már csak ezután is mindörökké így lesz: kacérkodnak a kultúrával a semmiháziak s meghalnak a kultúra hasztalan vágyától a kultúrára alkalmasak.

Budapesti Napló 1907. szeptember 26.

Lellei