223. KÉNYSZERÛ INKOGNITÓK MAGYARORSZÁGON

- Jó lesz ismerkedni az írókkal -

Nem biztos, hogy Björnson csakugyan járt-e Magyarországon, de járhatott. Ülhetett tolonc­házban is Nyitrán, vagy Turócszentmártonban. Egy honi fõszolgabírónak ugyan akár örök idõkig hajtogathatná, hogy õ Björnson. Szóval még az is kiderülhet, hogy Björnson magyar rabkoszton is élt már. Cseh, tót és egyéb izgatókkal együtt talán õt is befogták Magyarország kakastollas õrei.

Nincs ebben se tréfa, se csúfolódás, se panasz. Hiszen most derült ki például, hogy Carducci, az immár néhai nagy olasz poéta többször megfordult Fiuméban. Nem rándulhatott-e föl ilyenkor Budapestre is? Ki tudja, nem volt-e ott a Debrecent látogató olaszok között egykoron? S mivel magáról nem mondott többet, mint hogy õ Carducci, nem õ volt-e az, akit a bankettnél az asztalhoz is csak nehezen engedett leülni Debrecen polgármestere?

Ezek mind valószínûségek és komoly valószínûségek. De azt mi is biztosan tudjuk, hogy Gorkij napokat töltött Budapesten. Még annyi szerencséje sem volt, mint Detlev von Liliencron-nak, akirõl pár nap múlva, hogy Budapestrõl elutazott, megtudtuk, hogy itt idõzött.

Pedig ma még nagyon megbámuljuk az idegent. Egy tanulmányozó, Budapestre érkezett párizsi közhivatalnok: érdekes ember. Menelik udvari népének budapesti szórakozásáról hasábokat írnak a lapok. Viszont Anna Vivanti asszonyt a Budapesti Napló egy lelkes írója és kis tárcája fedezte föl, amikor Budapesten járt. Észreveszünk mindenkit, aki idegen és szo­kat­lan. De abszolúte nincs szemünk olyan mihasznák meglátására, akik otthon kultúrnagyságok s akiket egy kicsit már a legmélyebb Balkánon is ismernek. Lám Björnsonnak is az kellett, hogy Apponyit bántsa. S csak így érhette el, hogy nevének ma már Magyarországon is ismert csengése van.

Vidékiességünk s kevés kultúránk mellett nem volna szabad felednünk, hogy mégiscsak Európa közepén élünk. Vasútjaink, bár újabban az olasz vasutak züllöttsége felé tartanak, idegen vasútakkal korrespondeálnak. Egyre többen szaladnak át a magyar Alföldön az idegen nézõk s esetleg meg is állanak. Egy kis ismeretet, egy kis kultúrmázat és kis tájékozottságot már csak ezért is magunkra kellene erõltetnünk. Íróembereknek pláne egyre bolondabb szokásuk lesz az utazás. Az automobil is elviszi az embert akár Pekingig. Íróembernek pláne van még egy rossz szokása: írni szokott. Ha itt jár közöttünk, esetleg megírja, hogy mit tapasztalt. S legelsõsorban, mert vates irritabile genus, azt leghamarabb veszik észre, hogy itt ezt a fajtát meg se látják. A fejlõdõ közlekedésügy miatt egy kicsivel több kultúrát és érdeklõdést kérünk.

Budapesti Napló 1907. szeptember 29.

A. E.

FÜGGELÉK

(Kétes hitelû szövegek)