230. HENRI BERNSTEIN ÚJ DARABJA

Henri Bernstein-nek a párizsi Renaissance-színházban egy új darabját mutatták be. A tolvajt (Voleur). Bernsteint ismeri a budapesti közönség. Vérbeli drámaíró, ki szereti a drámát magáért a drámáért s ha lélektani és filozófiai mélységeket nem is keres és távol is áll a szimbolizmustól, alakjai mindig érdekesek, cselekménye izgató, szenvedélyes. Ez a rutinos francia gondolatokat nem kelt fel, de azért mindig bele tud markolni az idegeinkbe. Érdekel, meghat, megindít. A Baccarat és Jászol szerzõje tehát inkább dramaturg, mint drámaíró. Új darabját is Scribe és Sardou modorában írta meg. A tolvaj s a hõsnõ egy fiatal szerelmes asszony: Marie Louise Voysin. Ez a költekezõ, bájos és szenvedélyes asszony nagyon szereti a férjét. Boldog, nyugodt családi életet élnek, egyedül Raymond Legardes, egy gazdag kávékereskedõnek családjától környeztetve. A kereskedõnek fia, Fernand beleszeret Marie-ba, a fiatalasszony azonban csak gyerektréfának tartja a tizenkilenc éves ember szerelmét. Ugyanabban [az] idõbenazonban észreveszi Fernand atyja, hogy szekrényébõl rendszeresen lopják a pénzt. A nyomozó rendõrhivatalnok bizonyítékok alapján kideríti, hogy a tolvaj nem más, mint Legardes saját fia, Fernand. Senkisem meri a szemébe mondani. Végre Marie tudatja vele a vádat s Fernand bevallja a bûnét. Apja zokogva, megsemmisülten roskad össze. A második felvonásban Marie és férje a történtekrõl beszélnek a hálószobájukban. A férj egy zsebkés lapjával megpróbálja kinyitni feleségének szekrényét. És sikerül neki. A zár enged s a finom csipkék és fehérnemûk között egy pénztárcát talál s - benne az ellopott pénzt. Riadtan néz a feleségére s a nõ szemébõl sugárzik a borzasztó vallomás, hogy õ a tolvaj. A férj hosszas könyörgés után végre megbocsát neki, szenvedélyesen, vadul ölelkeznek össze. S ebben az õrületes ölelésben villan fel a férj agyában, hogy a fiatal Fernand áldozat, a feleségének áldozata és talán kedvese, talán szeretõje is. A nõ tagad. Vitáznak, sértegetik egymást s álmatlanul, megtörve várják a hajnalt. A harmadik felvonásban azután megoldódik a csomó. Az apa fiát Braziliába küldi, hogy feledjen és feledtessen, abban a pillanatban azonban, mikor az összetört fiatal ember már-már útnak indul, Marie bevallja a bûnét. Öröm, meglepõdés, zavar. A férj a nemes és kijózanult fiatalembernek, ki felesége képzelt szerelméért a becsületét is kockára tette, kész szívvel bocsát meg és nem õ, hanem a házaspár megy Braziliába. Marie mosolyogva nyújtja Fernand-nak a kezét… Ezzel végzõdik a darab. A férjet Guitry, a hõsnõt Madame Le Bargy brilliáns mûvészettel játszotta. A párizsi lapok hosszú életet jósolnak Bernstein nagysikerû darabjának.

Budapesti Napló 1906. december 12.