16. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Lõwy Mór - Maurice Loewy

Magyarországon született, Lõwynek, Móricnak, zsidónak és zseninek született. Tehát okvetlenül megvetés, elnyomás, nyomor, elzüllés vagy megõrülés lett volna a sorsa. S lett belõle külföldre szakadt kiváló hazánkfia, aki becsületet szerzett a magyar szellemnek. Itthon sohse kapott volna ez a Móric még egy középiskolai katedrát sem. Künn Párizsban élt, és meghalt mint Európa elsõ csillagásza, mint a párizsi obszervatórium igazgatója, mint Maurice Loewy. De milyen kevés Lõwy Mórnak van ilyen sorsa, ennyi ereje és bátorsága. Hány Lõwy Mór születhet s pusztulhat itt el, mert Lõwy, mert Mór, mert zseni. Lump ország vagyunk: itt még ma is, még kölcsönkért ezres bankókból is fidibuszt csinálunk, hogy pipára gyújtsunk gõgösen.

II.

Mit csinálnak a püspökök?

Már az is a változott, terhes idõk jele, hogy a publikum kellemetlenül kutatja, mint élnek Magyarország legelsõ urai, a püspökök. Furcsa, kedves, szép pletykákból kaptunk most például egy csokorra valót. Lehetséges, hogy ezekbõl a nagyon valószínû on dit-kból amolyan vissza-visszatérõ rovatot csinálunk.

1. Tehát van Magyarországon egy millió koronás jövedelmû püspök, aki kissé paralitikus. Olykor rohamai vannak a püspöknek, s ilyenkor leány-arcú titkárját tûri csupán maga mellett. Nem szabad ebbõl rosszat gondolni, inkább poétikus és megható dolog szokott történni ilyenkor. A béna lelkû fõpásztor megsimogatja a titkár arcát és százszor nyögi el:

- Juliskám, Juliskám.

A beavatottak tudják, hogy a fõpapnak valaha volt egy Juliskája, s ezt a Juliskát, csak éppen Juliskát nem tudja feledni. Hát nem gyönyörû cabaret vers-téma volna ez?

2. Van egy püspökünk, akinek históriailag szentelt, biztosított joga funkcionálni a magyar királyné megkoronázásánál. Ez a fõpap megtudta, hogy káplánjai s a szemináriumi hallgatók nagy része - sodorják a cigarettát. A sodrott cigaretta sárgára festi az ujjakat, s ez csúnya. Az elegáns püspök bizalmas rendeletben meghagyta, hogy csak szopókás cigarettákat szívhatnak ezentúl egyházmegyéjének minden rangú klerikusai.

3. Szoborleleplezés volt egy püspöki városban, ahol gróf a püspök. A püspök memóriája szörnyû gyenge, s általában a szent nagyúr olyan éles eszû, mint egy gyógyíthatóan gyönge elméjû gyermek. A püspök kilép a díszsátorból, s átadják neki a koszorút, melyet neki kellett a szoborra letennie. Az egész udvari papság remeg, s egy kanonok papírlapot nyújt át a fõpásztornak. Õ pedig remegõ hangon olvassa le a beszédet, mely ennyi volt:

- Egyházmegyém nevében kegyelettel teszem le ezt a koszorút.

Nagy megkönnyebbülés, miniszter, fõispán s mindenki alázattal gratulál a püspöknek.

A többit esetleg majd máskor meséljük el.

III.

A Petõfi-ház

A Petõfi-ház javára a magyar társadalom sötétebb és nagyobb fele még mindig nem unta meg a hangversenyzést. Gyalázatos merénylet készül Petõfi ellen, úgy sejtjük. Azokról, akik Kazinczy Ferencet, a klerikális nacionalizmus számára sajátították ki, minden rosszat fölteszünk. Azok nem kíméltek senkit, s kultuszukkal egy Kossuth Lajost is megbántottak. Áttetszõ a céljuk: elvenni tõlünk, magyar szabadgondolkozóktól, minden nagy magyart, aki a mienk. És minden nagy magyar a mienk. De nem sikerül lejáratni a mi nagyjainkat. Petõfi sohase lesz olyan halott, hogy fekete kriptába zárhassák. Mintha megérezte volna, hogy kik mernek valamikor az õ nevében szólni, legalább a tetemét elrejtette, amikor a halállal találkozott. A Szent Imre-ifjak ugyan ne beszéljenek halottak napján az õ sírjánál.

Budapesti Napló 1908. október 18.

A. E