61. ÓH, BENKÕ ÚR

Benkõ Gyula úr tiszteletbeli fõügyész még talán ma is nemes Baranya vármegyében. Elment egy bankettre, ahol Kossuth õexcellenciájára mondtak tósztot. Benkõ úr elfelejtette, hogy új rendszer van, s az éljenekbe belerikoltott egy abcugot. Ezért õt megdorgálta a belügyminiszter, s szekundát adott neki a pécsi ügyvédi kamara.

Rosszul esik, de ki kell jelentenünk, hogy Magyarország nemkoalíciósai Franciaország reakcionárius ellenzékével vannak rokonságban. Azokkal bánnak majdnem úgy, mint velünk, nemkoalíciósokkal. Mi vagyunk az utolsó emberek, akiket agyon kell ütni lelkileg, pénzileg, erkölcsileg, mindenképpen. Az én öcsémet még tanárnak se szabad kinevezni, nemcsak azért, mert kálvinista, de mert az én öcsém. Franciaországban az ellenzéki mágnások erre azt szokták mondani, hogy így van, amikor az inasból úr lesz. És minden demokrata-elvem fönntartásával én is csak ezt tudom mondani. Olyan emberek kerültek hatalomra és uraságra, akik sem hatalmasok, sem urak nem tudnak lenni. Nem is akarok más példát mondani, mint a Kossuth Ferencét. A kicsi mérnök, aki például a Riviérán bárhol, jó helyen, még a table d’hôte-nál is az utolsó helyet kapta volna, Magyarországon nádor és a király után elsõ ember. És Ugron Gábor, aki más országban Nasinál rosszabb sorsra jutna, félelmes tekintély. És Apponyi Albert, akinél eszmékben bõvebb és jó órában sokkal óvatosabb tud lenni Kardhordó Árpád, nagy ember, nagy elme, nagy szónok.

No, ebben a tekintetben beváltották a nemzeti demokrácia ígéretét. A silányság soha még úgy nem volt fölmagasztalva, mint Magyarországon. S ráadásul ezt nem is szabad nekik megmondani: belügyminiszterileg el van tiltva.

Óh, Benkõ úr, milyen naiv úr ön. Hogy megérdemelte ön azokat a büntetéseket, amiket kapott. Ön azt merte mondani, hogy abcug Kossuth Ferenc. Uram, uram, tanuljon tõlünk életet és élni tudást. Ezennel harsogva, példát adva, õszintén kívánjuk: éljen Kossuth Ferenc. Tanuljon ebbõl, s utánozzon bennünket, óh, Benkõ úr.

Budapesti Napló 1907. december 18.

Ód.