70. HA MOMMSENÜNK VOLNA

(Ha nekünk is volna egy Mommsenünk, mint volt Németországnak, ez a mi Mommsenünk szomorúbb volna a németekénél. A németek Mommsenje, amikor halála elõtt végignézett Európán és hazáján, megrémült. De a hite visszatért, és még meg tudta írni végrendeletét, hogy csak egy veszedelme van a civilizációnak: a fekete. Ha nékünk volna Mommsenünk, a mi Mommsenünknek keserû torkán megakadna a szó. Írni is csak a fiának írna, aki okvetlenül a Szent Imre-egyesület tagja volna. Annak is csak röviden, valahogyan ekképpen írna):

*

Szomorúan hal meg az apád, kedves fiam, könyörögj az õ hitetlen lelkéért Szent Imréhez. Nem miattatok aggódom: a famíliámra marad annyi, amennyibõl megélhet. Téged pedig pláne nem féltelek, kedves fiam: tiétek, a tiéd a jövõ. Látom is, hogy ügyesen csinálod a dolgodat, olvastam, hogy te is üdvözölted Apponyit. De lásd, én, amolyan régimódi, vén szamár magyar vagyok. Nekem olyanok is fájnak, amiknek fájdalmára talán sohase fognak már születni magyarok. Elõbb hal meg, s talán meg is halt már az a Magyarország, amelyért mi a te korodban lelkesedtünk. Az a Magyarország, legalább a mi álmunkban - Kelet Franciaországa volt. S ezenfelül daliás mindenben, még a munkában s kultúrában is. Az én generációmból, kedves fiam, még katolikus püspökök is olyanok kerültek ki, akik Rómával hadakoztak. Az én idõmben talán több magyar volt, mint ma, mert akkor a katolikusok is protestánsok voltak. Ma klerikális protestánsok is vannak s ultra-katolikus zsidók. Elfogyhatott, fölivódhatott vagy nagyon elromolhatott itt a magyarság. Már az én fiam is Szent Imrés és Széchenyi nevét hordja, ha kell, ha nem kell, a száján. A demokrácia századában Magyarországon álmagyar­ságú mágnások uralkodnak. És katolikus, szerzeteseket tartó, bigott és csalfa lelkû mágnások. És papok és ispánok és sekrestyések és cselédek. Hiszen volt itt hiba sok negyven éven keresztül, s nehezen, alig épült a mi álmodott Magyarországunk. De ilyen gyors visszazuhanást még a Mefisztótól megkísértettek sem vártak. Itt van, már azok vagyunk, de mindenesetre azok leszünk: Róma melegágya. Az erjedõ, meleg trágya, mely a szent butaság és butítás számára nõtteti a plántákat. Holott ennek a Magyarországnak elsõsorban meg kellett volna maradnia - protestánsnak. Úgy protestánsnak, ahogyan a protestantizmus életet és szabadságot jelent. Nyûgözõ múltunk, vagyontalanságunk, nemzetiségeink, kevés kultúránk és Bécs miatt és ellen egyformán az antiklerikalizmus lett volna az orvosság. A klerikális Ausztria mellett ma már úgy kellene világolnunk, mint Európa egyik szemefényének. Mindennek reménysége is meghalt, s nagyon szomorúan hal meg az apád is, kedves fiam. Te ezt nem érted, de ne átkozd majd az apádat. Nem lesz okod rá: az apád hitvallása kiméra volt, a tietek a biztos valóságos jövõ.

Budapesti Napló 1907. december 29.

Ód.