73. „A BIHARI ISTEN”

Egy asszony vágta ezt a blaszfém, de csodajó címet nagy dühében a Tisza István szép, magyar fejéhez. Nagyváradon történt, ahol Bihar vármegye választott, s úgy választott, hogy már inkább csak megmarad Tisza-vármegyének. Az asszonynak igaza volt, ha haragudott, mert a fiaiért haragudott, akik számára nem volt elég kegyes Tisza és a Tisza-vármegye. De nekünk is igazunk van, akik ha nem is szeretjük Tiszát, nem tudunk rágondolni sem magyar vérünk megmelegedése nélkül. Milyen furcsa, milyen hibás, milyen ártó, milyen dacos, milyen erõs, milyen szép, milyen magyar ember. Az õ nevét tûzte oda a Sors Magyarország egyik legszerencsétlenebb elváltozásához, s ma õ hetekig korteskedik és megmutatja, hogy Biharban az lesz az alispán, akit õ akar. Sõt kevesebbet mutat meg, s talán több hetet áldozott rá, mint hírlik: csak azért sem Hranyiczky lesz az árvaszéki elnök. És gyõzött, és Bihar vármegye rendben van, és Tisza István talán kezébe se vesz egy újságot. Otthon rendben van minden, Kossuth és Andrássy csinálják itt fönn a többit, csak az általános választói jogot ne csinálják. Több is veszett egyébként Mohácsnál, s az a fõ, hogy ha Geszt körül elromlik egy híd, csak be kell üzenni az alispánnak. Ez az üzenet véletlenül manapság azzal a bizonyos telefon nevû szerszámmal is megtörténhetik. Mert egyébként - Tisza István nem lepõdnék meg, ha holnap reggel arra ébredne, hogy valamelyik saját õse. Nem lepõdnék meg, ha nemzetes, régi Tisza uramként ébredne föl, persze nem azon régi Tiszák egyikeként, akik még csak pörölték a vagyont. Hanem egy vagyonos, sok jobbágyú, jószágú, földû Tiszaként. Paraszthoz, jobbágyhoz akkor is emberséges, de félelmesen tekintélytartó volna. A pápista észben akkor se hinne, s ha valaki új, nyugati ideákkal jönne elébe, úgy legyintene, ahogy még Eötvös Károly se. „Nem kell az nekünk, mi megvoltunk eddig is azzal, amink volt, árt az ilyesmi a magyarnak.” Az új hiten, a protestantizmuson kívül soha még valami újat egykönnyen nem engedett magához az a fajta, melynek Tisza a prototípusa. Ha olyan rossz-szájú és ceruzájú ember akarnék lenni, mint egykor Mikszáth volt, leírnám egy elképzelésem. Le is írom: látom Tisza Istvánt hazaérkezni Gesztre, elõkéri a kalendáriumot, melynek két év elõtti õsébe bejegyezte volt, hogy a szabadelvû párt megbukott, s a kalendárium jegyzet-lapjára, ahol a lovak vemhezése, tehenek ellése, béresek kommenciója s egyéb ilyesmik vannak számon tartva, bevezeti szépen a kalendáriumba: a vármegyén mi gyõztünk.

Budapesti Napló 1908. január 1.

Ód.