77. A HARDEN-PÖR - GYANÚS

Az a gyanúm, hogy Harden már elsõ pöre elõtt tudta, hogy lesz második pör is. Sõt, az se valószínûtlen, hogy tudta elõre, mennyi fogházat kap. Németország raison-ország, s ott még egy Harden is, de mindenki egy kicsit Vilmos császár.

Eltussolni a dolgot a Harden cikkei után már nem lehetett. A császár tudta, hogy ez idõ szerint nem túlságosan germanizál a világ. Tudta, hogy e botrány miatt minden országból gúnyos arcok leselkednek.

És a császár elõször is meg akarta mutatni, hogy Németország nem fél. Hogy Németországban van annyi erkölcsi bátorság, mint Franciaországban. Franciaország nevezetes arról hogy legrútabb fekélyeit önmaga operálja ki az egész világ elõtt. A panama-ügy és a Dreyfus-ügy például világra és örökkévalóságra szóló példák.

Németország is megcselekedte tehát elõbb, mint Franciaország szokott[!]. De viszont Németország mégis csak - német, császári és militáris. Büntetlenül nem szabad hagyni egy embert, aki igazmondásával éppen a császárt kezdte ki és erõs igazmondásával éppen a csúcsán kezdte ki Németországot. Hardent tehát elrettentésül mégis csak el kellett ítélni.

Az elsõ pörnél föltûnõ volt a császár szimpátiája Harden iránt. Ezért él nagyon bennem a gyanú, hogy Harden elõre tudott mindent. Azt se kell elfelejteni, hogy Harden nagyobb német talán Vilmos császárnál is. A német módszer pedig az, amint ebben a pörben láttuk: „Kulturvolk is vagyunk ugyan, de elsõsorban németek. Elég ideig voltunk költõk és filozófusok nemzete, most már a jövõért és a világhatalomért dolgozó németek akarunk lenni. Olyan apró dolgok, mint egyéni élet, emberiesség, igazság nem számítanak. A fõ, mindennél fõbb, hogy Németország félelmes legyen.”

Ezt Harden éppen úgy vallja, mint vallotta Bismarck, s vallja Vilmos császár. Boldog, erõs nemzet, ahol az igazmondók is könnyû szívvel mennek börtönbe azért a bûnükért, hogy igazmondásukkal ártottak nemzetük cézári céljainak.

Budapesti Napló 1908. január 5.

Ód.