84. CSÁSZ. KIR. KEGYELMEK

Wekerle Sándor sajtóirodája pár nappal ezelõtt a magyarság históriai tragikumáról elmélkedett egy kezes, külföldi, német lapban. Ezt a tragikumot Ábrányi õméltósága óvatosabban érintette, mint Iván nevû hõsének tragikumát, holott ez utóbbi versekben íródott. Nem szemrehányásképpen mondjuk: jól tesszük, ha kényes ügyeinket nem hurcoljuk s tárjuk a külföld elé. Mi hasznunk is lehetne abból, ha például a müncheniek sör mellett és kárörömmel megtudnák, hogy mi is a magyarság történelmi tragikuma? Még itthon is titokban tartjuk ezt a dolgot, s gyermekeink az iskolában azt tanulják, ami nem igaz. Még olykor arról csak esik egy-két bátortalan szó, hogy Róbert Károlynak sok baja van a kiskirályokkal. De azt ne tudják meg idõ elõtt gyermekeink, a leendõ magyar választók és választhatók, hogy minden szabadságharcunk nagyuraink számára gyújtott rõzsetûz volt. Mi ezt csináljuk már ezer év óta: föllángolunk, s könnyelmû tüzünk mellett nagyurak pirítják meg a szalonnájukat. A magyar históriának egy kádenciája van ezer év óta: béke a harc után. Rettenetes békék gyönyörû, de gyilkos harcok után, melyekben pazarul ömlik a magyar vér, mondhatnók: szatmári békék.

Minden úgynevezett magyar pártütésnek szatmári békekötés a vége. Most is szatmári békében élünk, holott ezt a békét se Szatmáron kötötték, miként az igazit sem. Mégse volna okos dolog elfordulni a históriától a magyar embernek: a história nekünk igazán magister vitae, olvassuk például Károlyi Sándornak, a kuruc generálisnak levelét a kegyelmes Károly császárhoz. Ugron Gábornak, Szatmári Mórnak, sõt Rátkay Lászlónak egyetlen vezércikke nem lehet ilyen aktuális. Károlyi Sándor, a kuruc nóta Kártévõ Sándora, alázatosan arra figyelmezteti a császárt, hogy elõdje, József, bõkezûbbnek ígérte Bécset. „Minden fegyvert halomba rakatván és összegyûjtvén a fölkelõket, a vezetõk és fõk akarata ellenére, ígéretem szerint Felséged és császári háza hûségére visszavezettem. A felvett fegyverekbõl kivetkõztettem az egész országot és nemzetet Felséged háza és az akkor uralkodó királynõ Õfelsége békés kormánya alá adtam magammal együtt.” Ezt írja a császárnak egyebek és sokak között gróf Károlyi Sándor, s meghatottan emlegeti a tapasztalt csász. kir. kegyelmeket. És sûrûen emlegeti Károlyi Sándor a császár „veleszületett osztrák kegyességét,” „veleszületett osztrák jóságát”. Még Rákóczi generálisa volt, amikor kiszemelte azokat a domíniumokat, s megfontolta a jutalmakat, amelyeket a sikeres pacifikáció után kérni fog. És lehetetlen kacagás, keserû, veszett magyar kacagás nélkül olvasni, minõ végrendelkezést tett aggkorában: „Isten vezérlõ szent kegyelmébõl megérvén ezen keserves, elfelejthetetlen háborúnak is békességes lecsöndesítését, annyival inkább continuáltam a föjebb declarált Sz. Háromság tiszteletire csinált cápolnát, és a Szentség Pápáktul Indulgentiákat hozván, elrendeltem, hogy minden esztendõben Szent Háromság napján Károlybul processio menvén ki, ottan énekes mise és Praedikatio légyen lelki oktatásokkal és tanításokkal hálaadásul, hogy az Isten mindkét háborút lecsendesítette és adgyon a Keresztény Fejedelmeknek egyességet és az eltévelye­dette­ket hozza világosságra s az igaz hitre.” Csodálatosan, szóról szóra az új nemzeti küzdelem, a magyar koalíció esete ez. Kossuth, Apponyi, Andrássy a legtüzesebb harcok idején is legföljebb csak azt nem tudták biztosan, hogy ki-ki melyik miniszteri tárcát fogja kapni. De arról biztosak voltak, hogy a csász. kir. kegyelmek teljessége fogja õket jutalmazni a fegyverletételért. Minden gesztusuk emlékeztet Károlyi Sándorra, habár Károlyi Sándor is ezeket még régibb árulóktól tanulhatta. Jutalmat egyre többet kérnek az ország rovására s a maguk számára, és hûségüket egyre hivalkodóbban fitogtatják. Házszabályrevíziót csinálnak õk, akik a házszabályrevízió miatt vitték forradalomba az országot. A házszabályrevíziót oly örökössé és õket megtartókká akarják tenni, mint Károlyi Sándor a domíniumokat és egyéb jutalmakat. Még „leányágon” is örökletes legyen minden azon érdemekért, hogy Majtény síkján leszerelt a kuruc. Olyat is megígérnek és megadnak a császárnak, amit talán maga a császár se mert kérni „veleszületett osztrák kegyességével” és „osztrák jóságával”. Miként Károlyi Sándor, többet árulnak el, mint aminek a visszaszerzéséért a nemzetet harcba vitték. Még csak egyet kellene a császárnak cselekednie az állandó jutalmazásokon kívül. Engedje el nekik egészében a választói jog reformját, hogy még torzul se csinálják meg, akkor azután Apponyi, mint Károlyi Sándor, kápolnákat, „capolna”-kat csináltatna, s processziókat rendelne el. Hiszen alapjában még ebben is hasonló Kártévõ Sándorra: kápolnákat épít és klerikalizmust csinál vigasztalásul azért, hogy Magyarország megint századokra elintéztetett. A csász. kir. kegyelmek jegyében s az osztrák kegyesség és jóság jóvoltából élünk, ha élünk, mert az a mi históriai tragikumunk, hogy vezéreinkül mindig Kártévõ Sándorékat választjuk.

Budapesti Napló 1908. január 17.

(A.)