100. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Egy szép torna

Franciaországban a Dreyfus-ügy egy nagy politikai istenítélet döntõ ügye volt. Valami olyan nagy rendszerváltozást hozott, mint nálunk a koalíció gyõzelme. Természetesen ez a hasonlat csak a fordulat nagyságát jelenti s nem a minõségét. A nagy pörben két nagy francia intellektus került szembe: Anatole France és Jules Lemaitre. France Dreyfus, Zola és az igazság mellett, Lemaitre a másik párton. Res iudicata est, azok gyõztek, akik hittek az igazságban. Erre Jules Lemaitre tíz fölolvasást tartott néhai Jean-Jacques Rousseau-ról. Õ benne kereste meg a mai individuális emberszörnyeteg õsét, ahogy õ a modern embert nevezi. Anatole France pedig fogta magát s megírta Jeanne d’Arc élettörténetét, mely most jelenik meg könyvalakban. A francia nacionalistáknak olyan szentje Jeanne d’Arc, mint a francia szabadgondolkozóknak s új humanistáknak Jean-Jacques. És ha Lemaitre-ék kötõdnek, Anatole France még írni fog néhány könyvet az õ kedveseikrõl. Íme, a nagy kultúrának egy apró, de csodaszép jelensége. Nálunk, állítólag, az egyetlen Mikszáth, aki a nagy fölfordulás után irodalmi elégtételt akar venni. Megírja a szabadelvû éra korrajzát Magyarországon, ha megírja. Melyik koalíciós írástudó, ha van ilyen, mer kiállani tornára, ilyen tornára? Nálunk a koalíciós gyõzelem egyszersmind az ideák elföldelését is jelenti. Ha a hatalom megvan, senki se gondol itt arra, s talán joggal, hogy az intellektusnak is adni kell valamit.

II.

A pápai grófok

Egy francia lap pikáns történeteket közöl arról, hogy és mennyiért adják a pápai grófságokat és hercegségeket. X. Pius elõször puritán akart lenni. De késõbb rájött arra, hogy a Vatikán nem mondhat le a nemesítések jövedelmérõl. Franciaországban kelt el eddig a legtöbb pápai grófság. Itt tudniillik a köztársaság nemigen ad ilyen címeket. Most legutóbb is egy francia pénzember pápai grófságot vásárolt ötvenezer frankért. Mire a diploma megérkezett, a mi emberünk meggondolta magát. Kétszer annyiért hercegséget is kapott volna. És beküldött még ötvenezer frankot, s megkapta a hercegséget. Érdekes, hogy a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas, sõt kilencvenes évek magyar intelligenciája szégyellte volna, hogy pápai nemességet fogadjon el. S az idõk jele, hogy ma már jelentkeznek az új és új magyar pápai grófok. Nagy konkurrenciát fognak csinálni õ felsége személye körüli minisztériumának.

III.

A drága bölcsõ

Vilmos császárnak mégiscsak vannak néha szép gesztusai is. Nemrégiben egy Szász-Kóburg hercegnek fia született. A herceg nagyon megörült a gyereknek, s örömében olyan bölcsõt rendelt, melyhez csak finom csipke ötezerötszáz márka árú kellett. De megtudta ezt a császár, s szigorú levelet írt a hercegnek. Csak azt kérdezte meg a levélben többek között, tudja-e a herceg, hogy ennyi pénzt sok elõkelõ német hivatalnok fizetésnek kap egy teljes esztendõre? És megkérdezte azt is, hogy kinek kell ez a sok csipke? A gyermeknek, aki esetleg meghal, mielõtt sejtené, milyen drága csipkés bölcsõben feküdt? Avagy a szülõknek, akik tudhatnák, hogy nem minden herceg hal meg csipkék között, akit csipkékre szültek? Hogy a Szász-Kóburg herceg mit válaszolt a levélre, arról nem szól a krónika. Csak az valószínûtlen, hogy a herceg a csipkéket odaajándékozta volna székvárosa lelencházának, egy lelenc-gyermek bölcsõjének díszítésére.

Budapesti Napló 1908. február 13.

Ód.