108. NIETZSCHE ÉS ZARATHUSTRA

(Fényes Samu Zarathustra fordítása)

Hegyek körül dagadnak, emelkednek a hullámok, s csak az Isten, akit te megöltnek hittél, Zarathustra, volt kegyes hozzád. Mert különben úgy jártál volna, mint az, akit nagyon gyûlöltél, s akibõl Messiás lett. Eljött volna a te Pál apostolod is, s ma vallást hirdetnének a te nevedben. Milyen jó, hogy él az Isten, aki az alázatosak, eltiportak és együgyûek szegény, jó istene. A csolnak nem száraz már, de kevesen ülnek benne, s hegyed csúcsától még messze van, Zarathustra. Morajlik a mindenség és az emberi szív, már alig van valami a Tegnapból és megzápult a Ma. Sokasodnak a vitriol-lelkek, s marják, eszik a régi aranyokat és hiteket. Akik vénségben és erényben sínylõdnek, földöntõdnek Zarathustra szerint már elõbb-utóbb. Testvéreim, vigyázzunk arra, mit mondott Zarathustra, s ne engedjük Nietzsche Frigyest földönteni, míg bálvány nem lesz belõle is. Ha õ nem lett volna, talán sokan nem volnánk, de ha volnánk, mi volnánk az eldobott mankók, melyeket még tûzre se vetnének. Õ volt az elsõ nagy alkotó, aki rombolásával megalkotta a mi bátorságunkat. Óh, bár egy hatalmas férfiú akadna közöttünk, aki megtalálná a maga méltó asszonyát is. Óh, csak megteremne, aki Nietzsche után jön, az Igen és Ámen kategórikusa. Aki csak a kisujját nyújtaná be a szívünkbe, s ettõl már nevetõ oroszlánok lennénk.

Testvéreim, csak annak van joga Nietzschét úgy szeretni, aki olyan nehezen találkozott vele, mint én. Már tizenkilenc éves voltam, s még mindig csak azt éreztem, hogy valakinek az árnyéka vagyok. Bambán futottam valaki után s a nevét is Öregh Jánostól hallottam elõször, aki Debrecenben professor philosophiae. Csak annyit mondott róla, hogy Nietzsche bolond volt, s meghalt agylágyulásban. S nekem az elfelejtett der-die-das sem volt akadály, hogy tudatlan árnyékából tudatos árnyéka legyek. Testvéreim, bízzátok szíveteket az éjszakára, ha a szívetek nagy és szomjas, mint a jóféle spongya. Megtelik az harmattal harmattalan éjszakán, és harmattal telik meg, ha moslékos dézsába dobják is. Vigyázzatok testvéreim: megundorodni nem elég, sem megvetni, sem gyûlölni. De mindegyik több, mint ostobán szeretni, s ha valaki úgy érzi közületek, hogy többet kíván, mint a szeretet, már a Nietzschéé. Mi volt õ, próféta, bölcs, költõ, bolond, mi volt õ, testvéreim? Igazakat mondott, avagy megrázóan hazudott, mivel igazság úgy sincs, s hazudni csak megrázóan szabad? Mi volt õ, testvéreim? - eh, szamárság a kérdés, õ az új ember volt, te meg én, s legfõbbképpen egy Õ, aki égi ragyogású, de bizonytalan.

Õ volt a Szellem, az Értelem jó táncosa, aki sírva is csuhajgatott, s rogyásig táncolt. Nekünk már könnyebb mernünk, mert õ éppen úgy megpecsételte a tanítását, mint az, akit gyûlölt. Akit Nietzsche gyûlölt, azt az alázatos Érzés -, õt, Nietzschét pedig a fékezhetetlen Értelem vitte föl a Kálváriára. Óh testvéreim, nem jó dolog Kezdetnek lenni, akár kegyes zsidók, akár kegyetlen germánok vagy pogányok vagyunk. Õ, az értelem Krisztusa, szerencsés a jövendõre nézve azért, mert sokféle értelmû. Akiket mindenki egyformán ért, kerüljétek azt, mert vagy politikus, vagy színész. Õ táncolt, a feje tetején is táncolt, s csak annak az agya tud messze fényleni, aki táncolni így is tud. De mégis talán költõ volt, akiktõl legjobban megcsömörlött, mert a saját fajtája. De nem volt békítõ költõ, mert ezeket különösen utálta: csak azokat a költõket szerette, akik új költõi hasonlatot, tehát új Istent hoztak. Õ önmagát hozta, ez a Nietzsche Frigyes, új költõi hasonlattal, új Istennel jött. Szeressétek õt, testvéreim, s ezerszer jobban szeressétek, ha magyarok vagytok.

*

Fényes Samu lefordította magyarra a Nietzsche Zarathustráját. Veszik, keresik, talán el is kapkodták már a magyar Nietzsche-könyvet. S ez nagy dolog, mert azt jelenti, hogy a nix-dájcsemberek között hódít Nietzsche. Úgy kellett történnie, de mégis dicséret annak, aki ezt megérezte. Fényes Samu a nemesebb fajtájú hasznos emberek közül való. Talentumán s nagy munkabírásán kívül van egy mindennél több kvalitása: majdnem tudományosan, hatóan s széles rétegek számára kiérzi az idõbõl, mi kell. Kellett magyarul tolmácsolni már Nietzsche legnietzscheibb mûvét. E példátlan félázsiai társadalomban, amely a mienk, sohase volt szükségek, furcsaságok és dokumentumok születnek. Ilyen például az, hogy itt nagyobb szerep vár az intellektuálisokra, mint bármely más országban. A kalandoroktól vezetett tömegekkel itt aligha fog egyhamar megbirkózni a szocializmus. A polgári radikalizmus úgyszólván meg se született. A konfesszionális szabadgondolkozás semminél alig erõsebb, s a szabadkõmívesség leleplezett mumus. Talán csak Olaszországban van egy csöppet hasonlatos helyzet. Ott is az intellektuálisokra, franciásan intellectuelekre vár az a feladat, melyet sokkal alacsonyabb fejlõdésû társadalmi típusoknak illett volna megoldaniok. Mellékesen szólva ezek a minden országok intellectueljei olyan nagy szerepû valakik, mint egykor a humanisták voltak. Egy szerencséje van Magyarországnak, hogy amikor Spanyolországgá készül lenni a betelepített klerikalizmussal, már itt van egy harcias intellektuális tábor. Ezt a tábort, ennek jó részét, erõsíti meg a Fényes Samu fordítása. Nietzschérõl lévén szó, talán mindenki sejti, hogy a Fényes Samu fordítása sem az igazi Nietzsche. Õ lefordíthatatlan, kiszakíthatatlan abból a nyelvbõl, melynek zengése adta neki még a legszebb értelem-mámorokat is. De Fényes megértõ talentum, meg tudja értetni magát, poétás ember és szépen beszél, ír magyarul. Akik az eredeti Nietzschéig nem juthattak, de Nietzschét szomjúhozzák, Nietzschét fogják kapni e fordításban. Õ maga, a Mester se akart és vallott többet, ha arra gondolt, hogy kik fogják az õ igéjét hallgatni.

Budapesti Napló 1908. március 5.

Ady Endre