156. FÖLJEGYZÉSEK

Guillotine és anarchia

Franciaország polgári közvéleménye nem tud lemondani Deibler mester, a francia Bali Mihály, szolgálatairól. Ez az elhízott parvenü: a francia polgárság, hû akar lenni önmagához, származásához s a vérontáshoz. Bölcsõjét doktor Guillotin instrumentuma mellett ringatták, s ezért ragaszkodik úgy a nemzeti beretvához. Samsonnak, a forradalom hóhérának alakja úgy ragyog a polgári képzeletben, mint akár a Napóleoné. Ugyanaz az okoskodása most a halálbüntetés eltörlése körül, mint a Dreyfus-ügy elsõ korszakában. „És ha netalán ártatlan is az a Dreyfus, Franciaországot egy emberért meghurcolni nem szabad.” Akkor ez volt a polgári okoskodás csúcsa, s mindig és minden kényelmes, uralkodó, romlott osztályé ilyen. Most is megszületett; a guillotine-kérdésben is, a polgári önzésnek és kegyetlenségnek filozófiája.

A nagy tömeg, az persze fejet akar fejért, halált arra, aki halált szerez, vért, bosszút, terrort. De vannak, az úgynevezett elitbõl valók, akik szépen, embertelenül meg is mondják, hogy miért követelik a halálbüntetés fönntartását. „Lehet - mondják -, hogy bûnös ember nincs, de vannak emberek, akik veszedelmesek a társadalomra.” „Félre immár a kegyes doktrinákkal, az individualizmus gonosz hajtásait le kell nyesni.” „Forradalmi szagú a levegõ, tömegek és egyének hadd lássák végre, hogy a társadalom nemcsak érteni, megbocsátani, de ölni is jól tud.” „Lehet, hogy a kivégzéssel nem rettentjük el a leendõ gyilkosokat, de megszabadulunk azoktól, akik gyilkoltak.” „Ha a nagy tömegek látják, hogy az állam már ölni se mer, s a gyilkost is embernek látja, akit meg kell érteni, rászabadul a társadalomra minden ellenséges indulat.”

Tehát, így bújik ki a szeg a zsákból, még a guillotine is - a szocialisták miatt kell a francia polgárságnak. A lenyakazott gyilkosok mutassák meg minden elégedetlennek, milyen szörnyû hatalma van a polgárok államának. Így találkoznak lépten-nyomon a polgárság és az anarchisták, egyformán hitefogyottjai az emberi, örök, ütemes haladásnak. S éppen az anarchisták azok, akik majdnem ujjongva üzenik a polgári Franciaországnak, hogy nem bánják, ha a guillotine gyõz, mert ezzel az ölés joga gyõz, s mivel - szerintük - Franciaországban mindig kéznél van egy kis revolúció, legalább legyen kéznél a guillotine is, ha majd szükség lesz rá.

A katasztrófa-elmélet

Nacionalista írók itt Franciaországban élénken sajnálják, hogy ez idõ szerint csak Marokkóban ömlik a francia vér. Új vesszõparipájuk ez embereknek egy ósdi szamárság: a katasztrófa-elmélet. Ez az elmélet pártában maradt vén leánya annak az elméletnek, mely a háborút az emberiség áldásának mondja. Ez emberek hivatkoznak arra, hogy Bonaparte vérfürdõi után az emberek milyen szeretõk és jók lettek. Mint a magyar paraszt mondja, félelmükben összebújtak, s úgy született a gyermek, mint az esõ hull.

Szerintük, az õ statisztikájuk szerint Sedan után is egyszerre fölvirágzott a csecsemõkultúra. Tehát egy-egy társadalmat katasztrófáknak kell érniök, hogy szaporodjék. Arra nem gondolnak, hogy a háborúba küldött katonák nem értek rá az ember-tenyésztéssel foglalkozni. S ha nem marad minden katona a csatatéren, természetes, hogy több lesz a gyermek a háború után, mint a háború alatt. De õk azt akarják bebizonyítani, hogy Franciaországot az elnéptelenedéstõl is csak egy katasztrófa mentené meg. Mint ahogy Németországot a nacionalizmus egy alapos háborúval akarná megóvni a túlnépesedéstõl. Ez a katasztrófa-elmélet kalmárok száján üzlet, írók és gondolkodók száján együgyûség. S ha nem együgyûség, akkor megvásároltság, de okvetlenül hazugság, piszkos füst. Ahhoz, hogy az embereknek kedvük legyen a puerikultúrához, teljes társadalmi igazságosság kell. Már tudniillik ott, ahol az emberek már látnak, töprengnek, s tudnak akarni. S ha már a katasztrófa-elméletnek szabad volt megszületnie, miért ne szülessen meg egy másik elmélet is. Tehát: miért ne kísérletezzék az emberiség azzal a nagy dologgal, hogy mennyiség helyett a minõségre ügyeljen. Szabad szamosháti dohány helyett sokkal kisebb mennyiségû illatos kubait termelni. Miért kelljen hatra-vakra nagyszámú s olcsó minõségû gyermeket produkálni, amikor jobb kvalitás érhetõ el esetleg a gyermeközön okos meggátlásával?

A „Matin” esete

A „Matin” már-már olyan hatalom lett Franciaországban, mely végre is intelligens ország, mint nálunk az O.M.G.E. Ez a lap, háta mögött egy negyven-ötven milliónyi vagyonú tulajdonossal, mindent tehetett. Aki útjában volt, azt eltiporta, kormányt, pénzcsoportot, irodalmi irányt, mindent. Tipikus erkölcstelen polgári hírlap, de szerencsére a fák nem nõhetnek az égig. Egy esküdtszék akadt, mely a „Matin”-t rágalmazásért súlyosan elítélte. S a „Matin” azóta összes pöreit békésen akarja elintézni, nagyon-nagyon megjuhászkodott. Szörnyûségek derültek ki a nagyon olvasott polgári lapok erkölcsérõl a „Matin” esete folytán. Ezek a hírlapok Franciaországban, mindenütt s nálunk is, gyûjtõhelyei a mai társadalomból szivárgó szennylének. Mellettük az ostoba olvasók tengernyi tábora, ezek a lapok mindenre képesek, és mindent pénzre váltanak. Természetes, hogy ennyi mocskos dolgot csak ott lehet cselekedni, ahol minden mocskos. Mivel azonban amerre nézünk, mindenütt ragad a mocsok, a „Matin” mindenütt él és uralkodik. Más név alatt, mások kezében, de még Magyarországon is, az analfabéták és ostoba betûzõk klasszikus országában. Csakhogy Franciaországban akad ám esküdtszék, mely a polgári romlottság lap-orgánumának gáncsot vet. Magyarországon még ott se tartunk, hogy a sajtó háborítatlanul érje-érje meg a maga evolúcióját. A magyar „Matin”-ok a kormányhatalom besorozott szervei a magyar ázsiánizmus eszközei. Az embernek, bár kultúrember és forradalmár, sírnia kell Magyarországon, hogy még olyan fejletten és önállóan gaz lapunk sincsen, mint a „Matin”.

Párizs, július 12.

Szocializmus, 1908. augusztus 9.

Ady Endre