172. A NEMESI FÖLKELÉS

Tehát ünnep lesz abból is, amit Montenegro is óvatosan avatna ünneppé: az utolsó nemesi fölkelésbõl. De a legutolsó nemesi fölkelésbõl bezzeg nem lesz ünnep mostanában, de csak úgy száz-kétszáz év múlva. Tudniillik ma azok ünneplik az utolsó nemesi fölkelést, akiknek méltó elõdeik Gyõrött olyan szépen szaladtak. Akik mostanság szaladtak meg, a legeslegújabb nemesi fölkelõk ezzel az ünneppel akarják biztosítani azt, hogy õk is fognak kapni valamikor ünnepet.

Beszélik, s írják, hogy néha históriába kerülõ nagy csaták után is az emberek, sõt a vezérek maguk se tudják hirtelenébe, hogy ki gyõzött. Egyetlen kivétel - úgy látszik - mink volnánk, mink boldog magyarok, akik mindig gyõzünk. Mi Gyõrött is gyõztünk, s mi a múltkor is gyõztünk, amikor Bécsben elfogadták a nemzeti kormányt.

Bájos ünnep ez az inzurrekcionális ünnep minden alágondolt mellékleteivel egyetemben. Hiszen, ha férfiak és magyarok volnánk, inkább talán Napóleon híres fölszólításának évfordulóját kellene megünnepelnünk. Azonban a betyárizmus, hogy izmussal becsüljük meg a magyar társadalom mai hangulatát, nem olyan józan, mint egykoron a magyar betyár esze. Ugyanaz a Fazekas Ágoston vagy hogy hívják, alispán vagy micsoda, aki tegnap felségsértésig mert elmenni, ma ünnepli a nemesi fölkelést.

Borzasztó volna, ha az ember ma már nem tudná, hogy magyarul nincs semmise borzasztó. Sõt: magyarul ma nem is lehet más ünnepet ülni, mint a nemesi fölkelés ünnepét.

Lóra ülnek fringiáikkal a nemesek, megszaladnak, s a vége - dicsõség.

Hazudtunk, legalábbis tévedtünk: meg kell ünnepelni az utolsó nemesi fölkelést. Ilyen nagyszerûen, mint ez az ünnep, semmise, egy új, magyar Tacitus se tudná jellemezni a magyar uralkodó osztályt és ez osztály történelmét. A mozik korában el is várhatjuk a mai rendtõl, hogy ilyen szimbólumos mozit adjon a népnek.

Budapesti Napló 1908, október 30.

Ód.