187. JÖNNEK AZ ASSZONYOK

Párizs, február hónap

[Saját levelezõnktõl.] Az asszonyok, a párizsi asszonyok, a legveszedelmesebbek, ti., akik írnak, nagy dolgot forralnak Párizs és Franciaország számára. Ha Richelieu Akadémiája, sõt a Goncourt-Akadémia is, rideg az asszonyokkal szemben, hát õk csinálnak maguknak egy Akadémiát. Írhatom, állíthatom, hogy értesüléseim nagyon megbízhatóak: Párizsban rövid idõn belül megcsinálják a nõ-írók Akadémiáját. Micsoda különbség is van a frank-gall-latin-kelta és az angol-szász-ír nõk között. Az angol asszony a szavazati jogáért, a parlamentért zilálja, töri, s kacagtatja ki magát, a francia nõ Akadémiát akar. Az angol nõ rossz regényeket ír, mikor ír, de a pódiumon olyan pompásan hazudik a népnek, mint egy francia férfi-demagóg. A francia nõ a csacsogáson fölül még nem vitte, a parlamentet még a karzatról se szereti, de irodalomban, mûvészetben követeli az egyenjogúságot. És valljuk be, valljam be én is sok joggal, mert például a francia írónõk ma határozottan többek, újabbak, jobbak, mint a férfiak. Nekem tetszik ez az arisztokrata feminizmus, a francia nõké, akik legelõször is intellektuális és mûvészi kultúrában akarnak gyõzedelmeskedni a férfiak fölött. Talán Marx megfordul a sírjában néhányszor, de ki meri állítani, hogy az angol nõk ambíciója: a parlamentbe-jutás emberibb és haladás-szolgálóbb, mint a francia nõké?

*

Csakugyan igazuk lesz azoknak, akik szerint a párizsi nõhöz hasonló már élt valamikor. Régen-régen, a régi görög kultúra leánya volt, Kréta szigetén élt, szeretkezett, mûvészkedett és filozofált. Nem volt riválisa a férfinak, de sok tekintetben és sok-sok küzdõ-téren fölül tudta múlni. A ruhát, az ékszert, a rózsás hangulatot, a tetszést, nyilván õk is úgy szerették mint a párizsi nõ. A csókot is bizonyosan nyíltabban óhajtották, mint a mai északi germán és orosz-szláv feminista nõk. De nem bánták azt se, ha szeretkezésük nem meddõ, s a gyermeket szerették legalább is úgy, mint akármelyik hiúságukat. Lehet, hogy az északi germán asszony csinálja meg a leendõ asszony-típust, de ezek a leendõ nõk majd könnyezve fognak szobrot emelni a párizsi s a pár ezer évvel még régibb krétai nõnek.

*

Lehetetlen viszont meg nem látni, hogy a nyakunkon ülnek, de nem mint Kleopátra az Antoniusén. Hanem igenis jönnek, jönnek és ha megvannak a maguk speciális asszony-fiziológiai akadályaik, de a mi bajaink is szaporodnak. A férfi-erõk kihasználtak, a férfi-idegek asszonyosabbak, a férfi-csábok egyre kevésbé csábítók. Egy párizsi asszony-revü nagy-bátran már most megjósolja, ami kissé messze van még: õk lesznek a teremtés urai. Õk, az asszonyok, akik itt így, ott úgy, amott amúgy, de mindenütt ellenünk nyomulnak elõ. Húshagyó kedden, holnap, nem csodálkoznám, ha a vásárcsarnoki királynõ dísz-hintójáról sajnálva nézne minden férfira. Csak az a mi szerencsénk, férfiaké, hogy a vásárcsarnoki kisasszonyok még sokáig nem érnek el, amihez pár ezer nõ már eljutott: a mi megismerésünkhöz.

Pesti Napló 1909. február 25.

A. E.