8. PÁRIZSI LEVELEK

Párizs, február 2.

A Szajna közbelépése

[Saját levelezõnktõl] Egy év óta arról folyt a szó mindig, mit kellene csinálni Párizsban az abnormisra nõtt forgalommal. Az utcák nem bírták el a kocsiáradatot, s némely utcát valósággal elzártak az átkocsikázás számára. És vén és ifjú bölcsek és moralisták töprengtek hosszú írásokban, mit jelent az, ha egy metropolisz nem bírja el a saját vérkeringését? Mit jelent az, ha Párizs valósággal szétrepedni készül, s hogy lehetne új, nagy utcákat csinálni, s hol lehetne Párizshoz új csücsköket aggatni? S míg hivatalos és nem hivatalos agyak buzogtak, fõttek, jött a Szajna és közbelépett. A föld alatt átlyukgatott Párizs majdnem elsüllyedt, s járni csak minden harmadik utcában lehetett. A Szajna közbelépése most már talán ki fog erõszakolni egy pár reális ötletet arra, hogy Párizsban járni lehessen, sõt autózni is.

Itt van a Kronprinz

Az egész Párizs árvíz-veszedelemben, s egy nyargaló hírecske egyszerre letipor minden más szenzációt. Valamelyik reporter [!] látta és megírta, hogy Párizsba érkezett Vilmos császár fia, a leendõ német császár. És Párizs egyszerre nagyobb aggódásba jött, mint az özönvíz miatt. És a minap szintén így történt, mikor egy szintén hazug hír szerint az orléans-i herceg Párizsban járt. Nagyon szerethetik ott a monarchákat, ahol mindig látják õket, még amikor nem is láthatók.

A Loubet adománya

A párizsi árvízkárosultak javára Loubet, a volt köztársasági elnök, családostul csak 230 frankot adott. Ezért azután alaposan meghurcolták az összes bulvár-újságok. Holott Loubet adhatott volna ugyan tízszer annyit is, de ez esetben sokkal gazdagabbnak gyanították volna, mint amilyen igazán. A Loubet adományánál csak egy nagyobb bánatuk van a nacionalista hecc-lapoknak. A zsidók nagyon sok pénzt adtak össze, a fölgyûlt milliók tekintélyes részét. Mennyi vagyont lophattak ezek - mondja Rochefort - ha ennyit tudnak egy-kettõre adományozni. S mennyivel több bajuk lett volna, mint Loubet-nak, ha nem nyúlnak ilyen mélyen a zsebükbe. De ez régi nóta, s ilyenformán Loubet és a könyörületes zsidók egyformán megvigasztalódhatnak.

Falličres elnök lemond?

Száll, száll a hír, mert nincs lengébb, szállóbb valami a hírnél, de lehet, hogy igaz. Emlékezünk még, hogy egy tréfás pincér megráncigálta a sétáló Président tisztes szakállát az utcán. A rossznyelvûek szerint azóta Fallieres üldözési mániában szenved, félti a szakállát, s inkább lemond. Az embernek, bizonyisten, kezd elmenni a gusztusa a köztársaságtól is. Nekem sokkal szimpatikusabb a pokolgépektõl rettegõ cár, mint a szakállát féltõ Fallieres polgártárs.

A Riviéra felé

A Paris-Lyon-Méditerranée csak átszállásokkal, nehezen viszi az utasait, de mégis mindenki a Riviérára menekül most. A lesújtott Párizs szomorú, s ráadásul kezd olyan tél lenni, mint Berlinben. Párizs néhány év óta dideregve tapasztalja, hogy az õ telei nem a régi, enyhe telek. És Párizs kezdi szeretni Riviéráját, melyet eleddig egészen átengedett az idegeneknek. Tenger, nap, jókedv, elegancia, feledés: boldog ország, ahol az ember Délre és békességbe mehet.

Pesti Napló 1910. február 6.

Ady Endre