40. A TANÁROK DOLGA

Gazember az, aki a magyar tanárok negyvenezer pillanatnyi fiaskójában nem látja meg az embert és a gazt. Az ember: a tanár, aki eleddig nem tudta, hogy ember, s a gaz: a mi egész magyar „álladalmi” és társadalmi életünk. Itt, nálunk szoktak félelmes bácsiknak közpénzbõl, nyíltan, százezer koronás állásokat teremteni. Itt, nálunk szoktak radikális és puritán politikusok lecsüggesztett fejjel s talmudi búval beletörõdni, hogy gazemberek nélkül nem lehet élni, fõképpen magyarul.

S itt, ahol minden megértésre találhat, még a teljesen érthetetlen is (nem bánom: mondja egy vicces ember: az Ady-versek), a tanárokat senki sem érti. Megértené talán a miniszterük, de neki tilos a megértés, mert van Ausztria és van pénz, és nincs Magyarország, és nincs pénz. És ha sztrájkkal, amerikázással s nem tudom mivel fenyegetõznek e szegény tanárok, annál rosszabb. Örülnek a szülõk, a nebulók, s legjobban örül a hivatalos Magyarország mai képviselete, melynek nem érdeke, hogy a tanárok jó tanárok legyenek.

Gazember az, aki korának legminimálisabban kifundált eszméit legminimálisabban meg nem érti. Én értem, hogy Magyarországon föl lehet rúgni a tanárságot, mert bajt csinál, mert kultúrát csinál, de ami gaz, az Közép- sõt Kelet-Európában is gaz marad, s az ember mégiscsak mindenütt: ember.

Ny 1910. november 16.

Ady Endre