72. IMPRESSZIÓK

Egy kedves, szellemes ember volt pár napig vendégünk, ki még nemrég a debreceni sajtónak volt egyik legkitûnõbb munkása. Kíváncsiak voltunk tudni, vajon fedezett-e fel valami változást, mióta Debrecenbõl elment?

Világváros ugyan nem lettünk, a kis vonattal még mindig speciáliskodunk, „magyar Bayreuth” névre se nagyon vágyunk - de hátha mégis történt valami, amit csak mi nem fedeztünk fel.

A mi kitûnõ kollégánk bekalandozta az egész várost, s egyebet nem tudott felfedezni, mint hogy a színlapok most sokkal gyengébben vannak felragasztva, mint egykor.

Elvittük a színházba.

Saját állítása szerint tíz év óta ugyanez a színházlátogató közönség van.

A Babáról azt mondta, hogy látta már, csakhogy elosztva öt-hat operettben.

A szereplõkrõl sem tudott újat mondani, legfeljebb Fenyérirõl, kirõl nem tudta, hogy Hilárius-e vagy Kaján Tóbiás.

Már feladtunk minden reményt, mikor a mi kollégánk kérdezõsködni kezdett a színészek és újságírók közti „hagyományos jó viszony”-ról.

Mit, mit nem mondhattunk neki, hálásan kulcsolta össze kezeit, s felsóhajtott:

- Na, csakhogy Debrecenben is történik valami változás!…

Nehogy az olvasók mást gondoljanak, megmagyarázom kitûnõ vendégünk hálás sóhaját.

Nem úgy értette õ, hogy akkor nem volt veszekedés; mert a cigánynépség akkor is cigánynépség volt.

Veszekedtek, verekedtek bizony akkor is, de nem úgy, mint most.

Mi volt hát a felfedezett változás?

Nemcsak változás, hanem változások:

1. Két ember, kik pisztolypárbajt vívnak, s mégsem lövik agyon a fiakkeres lovakat. Sõt, már Debrecenben az is változást jelent, hogy éltek a lövés jogával!

2. Egy kritikus és színész párbaja, mely kölcsönös sérüléssel végzõdött, s kölcsönös angol flastrommal ragasztódott.

3. Egy színdarab, melyet megírtak, elfogadtak, elõadtak, betiltottak, visszavittek - hajbakaptak miatta.

…Ennyi esemény csak egy században egyszer történik Debrecenben!…

Debreczeni Hírlap 1899. február 14.

Erdneyda