66. KÁLVIN HÍVÕI TÉRDEPELNEK

Magyarország kálvinistái jó kálvinisták voltak Kálvin János nélkül négyszáz súlyos esztendõkön át, magyar lelküknek ép és õszinte Isten-barátságával. Viselték a Kálvin nevét, mely gúnyképpen adott dicsõségükké vált, de Genf pápájának aligha tellett volna bennük öröme, ha föltámad. Mivelhogy Magyarország kálvinistái Kálvin életébõl és tanításaiból kivették azt, ami õket egyszerre a Nyugathoz kapcsolja, s magyarságukban is megtartja. De Kálvin vallásából megcsinálták a magyarság, szabadság és demokrácia egész külön vallását maguknak, magukért, s el voltak jó sokáig vele.

Sikerült azonban a szörnyû vagyonú és hatalmú magyarországi katolikus klerikalizmusnak Kálvint fölidéznie a veszedelmes magyar kálvinisták ellen. Kálvin személyét, egyéniségét, mely eddig nálunk csak fölírástalan zászló és név volt, az õ csalhatatlan pápáik testvéreként csempészték be a magyar vallásúak közé. Nem apró dolog ez, mert talán a legrikítóbb argumentuma Magyarország ostoba s nagyon sokáig helyre sem igazítható elreakciósodásának.

Már az is sötét baj volt avagy legalábbis rossz hatalmi taktika, amikor a szuperintendens cím sérelem lett. Amikor is püspök és mágnás akart lenni a protestáns fõpásztor, és szegény, néhai Tisza Kálmán ezt az elpápistásodást keményen támogatta. Az a Tisza Kálmán, aki családja fölemelkedését a puritán kálvinizmus energiájának köszönhette, s aki hálából kálvinista hierarchiát és egy olyan fiat, mint Tisza István, produkált.

Igen: a kálvinisták mai elfeketedésének, pápistáskodásának, céltalanságának, sõt majdnem bizonyos vesztének Tisza István lesz az okozója. Mert nem lehetett, mint Poroszországban, protestáns ultramontánizmust csinálnia - Bécs, a katolikus vagyon és többség miatt -, fogta magát, s nekilátott egy kálvinista, szervilis katolicizmus megcsinálásának. Mert az õ vagyoni, hatalmi érdeke teljesen egyezik a legkatolikusabb Eszterházy vagy Zichy szent Miklós Móricéékkal.

Gyümölcsük pedig, beléndekszerûek, pompásan érlelõdnek: ilyen gyümölcs pédául a Kálvin-szövetség is, a többirõl nem szólván. A Kálvin-szövetség a szilágyszolnoki egyházmegyében például a napokban majdnem elhatározta, de Isten segedelmével el is fogja határozni, hogy a kálvinista hivõ térdepelve imádkozzék. Én emlékszem, hogy katolikus iskolába jártam, s a plébánosnak ministrálva, térdepeltem, és az apám, régi, erdélyi kálvinista, le akarta törni ezért a derekamat. Hiszen a magyar kálvinizmus külön fejlõdött - pláne az erdélyi -, s minden embertelen istenimádást, tehát a térdepelést is, megvetette.

És most jönnek kálvinista, híres teológusok, rontott papok, és bizonyítják, hogy más országok kálvinistái térdelnek, térdepelnek, s Kálvin is térdepelt a maga híveivel. De mi köze a magyar kálvinistának a Kálvin térdepléséhez, s mi köze ahhoz, hogy Tisza István s egy-két pietista kálvinista teológiai tanár s gyönge tanítványaik térdelni akarnak? Ezek a szomorúan megrontott agyú emberek, akik Zoványi Jenõt igazságos Kálvin-kritikájáért majdnem földönfutóvá tették, számítanak-e?

Félek, hogy számítanak, mert gazdaságilag talán éppen a hû-magyar kálvinista polgárok gyöngültek meg itt legerõsebben. Más fegyverekkel, de sikeresebben ajzódik a régi nyíl a magyar, lázongó, megmaradt kálvinisták ellen, akiket, íme már térdepeltetnek is. A nagy, magyar reformátorok, akik egyébként a féltudatos nemzetiségi, de teljes osztályharc apostolai voltak, megcsúfolódnak ilyeténképpen. Én a magam õsi kálvinistaságából csak a magyarságot, teljes türelmû demokráciát, egész, belátó emberséget és megértést hoztam és õriztem meg. De tudom azt is, hogy ez az ország a mai dúsgazdag kiskirályok, ránkszabadított szerzetesek s fõképpen a hatalmas, bécsi Burg s a még hatalmasabb Vatikán nélkül protestáns lenne, élõ, mint az Isten, ha van és magyar és demokrata és forradalmas.

Térdepeltetik a kálvinistákat: ez ma a legmagyarabb veszedelem, mert még mindig és sokáig számít[a]ni fog a konfesszió. Vallás ide és vallás oda, a reakciós, csúnya idõkben: támogassuk, izgassuk azt a vallást, mely szent Batu-kánjai nékül a mi szép, emberséges, vallástalan világunk eléréséhez vezet.

Világ 1911. szeptember 3.

Ady Endre