69. DISPUTA

Valahol Provence-ban egy kõfaragó mestert összehozott a sorsa egy kenyértelen latin professzorral, kinek is apróbb kölcsönöket adott. Veszett fejszének bolond nyelét keresendõ, a kõfaragó mester latint kezdett tanulni s haszontalan, ócska történelmet. Így érkeztek el Sallustius fordításához s életrajzához, amikor is a kõfaragó mester megtudta, hogy Sallustius többek között afrikai márványbányákból harácsolta össze szörnyû vagyonát. Erre elutazott Afrikába, kutatni kezdett, s új tudománya alapján megtalálta a Sallustius bányáit. Sok-sok milliót szerzett a kõfaragó mester, s illenék, hogy már csak ez az egyetlen példa is gondolkodóba ejtse a mi bõsz anti-antikjainkat.

*

Hát megnéztem én is Münchenben Max Reinhardt Offenbach-áldozását, a reinhardti Szép Helénát, s nem volt szép. Kár volt bántani az igazi Offenbachot, s német dölyffel provokálni az összehasonlítást ama napóleoni császárság s a mai német között. Offenbach elvégezte a magáét, s Offenbachot kirántani a maga szándékából és korából veszélyesebb, mert tetten­érhetõbb, mint például Szophoklészt. Tessék új Offenbachot keresni az új német császárság bizony máris elég rothadt illatú korához. No, persze vaskosabbat, szellemtelenebbet, németet, ógermán félistenekkel, hõsökkel, negyvenhármas számú nõi szandálokkal és sok sörrel. Így azonban ez a trükkös reinhardti Offenbach-elõadás voltaképpen Offenbach paródiája, s ilyen erõpazarlást ma már még egy Offenbach sem érdemel.

*

Tíz év mulva Magyarországon a legteljesebb módon fölösleges lesz a demokrácia, tehát csak tíz évig kell föltartóztatni. Ma még vannak szûz zugolyok ez országban, melyekben éhes, ép gyomrok, izmok, kategorikus vágyak és lendületek élnek. A demokrácia csak akkor ér valamit, ha a mai kiélt fennlebzselõk helyébe új erejûeket hozhat föl. Tíz esztendõ múlva a magyar kultúraképesség összes akkumulátorai kisenyvedtek, s még akkor lesz ám csak igazuk a mai magyarféltõ, antidemokrata hazafiaknak. De ez a fránya s valóban csúnya demokrácia gonosz és tréfás betegség, mint minden epidémia. Ha valaki retteg a pestistõl, s félelmében agyonpuffantja magát, a pestis még mindig kap más eleven embert. Mert eleven ember, míg a Földet egy csinos kataklizma ki nem végzi, mindig marad, s Magyarországon nem csak magyarok laknak.

*

Németország dús, jóllakott polgársága most vándorapostolokat tart, kik nagyszerû hévvel hirdetik az egyszerû, a természetes életmód üdvösségét. Mégiscsak más ez, mint mikor a magyar nagyurak legjobb esetben is a krumplihoz cokizzák azokat, akiknek más ennivalóra nem telik, de még arra sincs gondjuk, hogy krumplira teljék. De íme e vándorapostolok útján járnak a másféle vándorapostolok, akik minden ember dúslakodó jogát hirdetik mindenhez, amit emberész és természet produkálnak. Valóban, e ponton a szocializmus isteni, sõt a legemberibb vallás: benne van a Jehova bosszúállása és Jézus Istenének pártatlan, bõkezû szeretete.

*

Be jó volna, ha például Hatvany Lajos, akinek az idegei még bírják fölemelni a merészség súlyát, elkezdené ez új rovatban a teljes kimondást. Azokra a mennyköves ítéleteinkre gondolunk, amelyek olyan hirtelenek, tüzesek és igazak, hogy rendszerint elhallgatjuk õket. Itt lázas, dühös és száz színû gáncs, ütés, kötekedés, harag, gúny, mosoly, tûnõdés és tréfa cikázzék, sõt ne riadjunk vissza egy kis objektív - személyeskedéstõl sem. Senkinek sem olyan szabad és gazdag ez a világ, mint a mai magyar tollforgatónak: éljünk a szabadsággal és gazdagsággal. Káromkodni a magyar ember tud legjobban, s miért ne lehessen ez okvetlenül fátumszerû nemzeti talentumunkból ékes, új, irodalmi mûfajt csinálni, az istenfáját?

Ny 1911. október 1.

Ady Endre