87. SZELÍD, ÚJ JEGYZETEK

I.

(A magyar kinó-literatúra) Münchenben a múlt év szeptemberében nagyon megkacagtatott egy reklám, amely a kinó-literatúra újdonságait ajánlgatta. A kinó-literatúra jelentette Münchenben a mozi-irodalmat, mely nyugatabbra, például Londonban, már sok esztendõs. Én a furcsa szón mulattam, a délnémet, a bajor találékonyságnak e nyelvi remekén. Azonban rögtön elkomolyodva egy kontempláló, komoly emberhez illõen szóltam az útitársamnak:

- Emlékezzék rá, hogy két év múlva már Budapesten is lesz kinó-literatúra, mert ma gyorsabban jut el hozzánk mindenféle.

S alig érek haza, már olvasok egy vetítés-dráma tervet, pompásat: Kóbor Tamás írta. S ma már kész a magyar kinó-literatúra, sõt akaratlanul is ezt az irodalmat míveli több, finom író is.

Oh, Hadúr, be megalkuvóbb, bölcsebb és kultúrásabb vagy Te, mint például gróf Tisza István és zsoldoshada. Te, oh Hadúr, tudomásul veszed a vasútat és a sajtót; s megengeded azt a csodát, hogy minden újítás mindig-mindig hamarabb robogjon el hozzánk.

A kinó-literatúra gyorsabban jött, mint hittem, s még gyorsítottabb tempóban fognak jönni súlyosabb dolgok is. Csak ne becsülje túl és mindenre az ember az õ személyes életét, már készen vár az optimista, s legyünk - mert ez kissé az élet-kapással ránkhárult adó - optimisták.

II.

(Pesti emberek jósága) Nagyvárosok átlagembereirõl, a tömegrõl, kiváltképpen szabad egyenes meghatározásokkal élni. Például a párizsi ember kedves, udvarias, udvarló és finom, de egoista (és mellékesen egotista), rossz, kegyetlen. Budapesten én igazán majdnem csakis kiszolgáló emberekkel találkozom mostanában, de ezek a legbudapestibb emberek. Nos, ezek a tipikus budapestiek: vajszívû-jók, de hitványul modortalanok és gorombán buták, félvadak. Szóval két korszakot kellene ugrásokkal beérni: 1. hogy a pesti ember rafináltan mûvelt és gonosz legyen, 2. az bibliás emberek szerint legyen krisztusi, szolidáris, nemes. Kis igényû s kis várakozású emberek egyelõre megelégednénk, ha a pesti ember, az átlagember, a pesti, kevésbé volna barbár és pimasz.

III.

(Szegény, beteg fõherceg) Holott tudjuk, hogy egy fõhercegi helytartót juttatna nekünk bármiként is a fölséges családi politika, szép és okos a mi aggodalmunk. Kaphatnánk hízelgõbbül magyaroskodó fõherceget, de mi már kiokult nemzet vagyunk: éljen a mostani fõhercegünk. Még a fõhercegekkel is úgy cselekszik az élet, mint akárkivel s akármivel, mint például a hordóba szánt káposztával. Meg kell savanyodni, itt kell megsavanyodni, s ha már megsavanyodtunk, maradjunk egymással, egymás között a megsavanyodottak, egyformák.

IV.

(Most ünnep volna) Most ünnep volna, s furcsa, villámos szemeket mereszthet Szent Péter világára a katolikus Úristen. Ebben az országban ünnepelnek, abban, amabban nem, s szegény Úristen nem tudja, mit csináljon. Hiszen minden nap ünnep, de vannak különösebb napok, melyekrõl neki Szent Péter utódja illõ jelentést tett. E napokat nyilván a Menny-égben különösen megfigyelték, de most nem értik a dolgokat: zavarok vannak. Rómától meg­érdemelné a katolikus Úristen, hogy nagyobb érdekek és okok nélkül ilyen furcsa zavarba ne hozzák.

Világ 1912. február 2.

Ady Endre