109. PETZ MARGIT KIÁLLÍTÁSA

Csöndes, finom, úri és kedves törékenységû leány, aki tud hinni önmagában, s akit talán leginkább a vonal-poézis fanatikus költõjének szabadna nevezni. Végtelen kára: a fáradt, hódoló megalázkodás a Lenbachok, a nagyszerûen ámítók és célhoz érõk még gyöngébbjei elõtt. Mesterségébõl túlságosan eleget tud, pláne a másokéból, de vonal-szerelmével, különös pasztellkéivel s éppen a vonalak szerelmébõl fakadt, nagy dekoráló képességével zavarba hozza az embert. Értelmessége kissé bántóan viszi a literatúra felé, magyaráz, belemagyaráz a legszebb vonalaiba, de ez: magyar szükség és lárma. Apropó, lárma: kevesen tudnának ma magyarok beszédesebb, jobb, igazabb, kiáltóbb plakátokat csinálni, mint Petz Margit. Nem becsülöm le, ha nem is imádom olajfestményeit, s tetszik nekem az a változás, mit München után Párizs zavarolt s vett ki belõle. Valahol, ha jó[l] emlékszem, a Falk Miksa utcán van a Petz Margit kiállítása, s ha be nem zárult azóta, lélekkel ajánlom figyelmükbe mindazoknak, akik elismerni hiv[at]ottak vagy hivatatlanságuknál fogva értetlenül avagy túlszuperáltan követelõk.

Én magam nem felejtem el hamar a Petz Margit vonal-ábrázolásait, habár láttam már efféléket, tán tökéletesebbeket is, mert e vonalak mégis az övéi és mindannyiunkéi.

Ny 1912. december 16.

Ady Endre