6. FIATAL KÖLTÕK VERSEI

Halvány, szomorú, kedves öcsémnek, Tóth Árpádnak a verseirõl akartam írni sokat és szeretõt, de nem írok: írjanak önzetlenebb mások. „Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom.” S én a fájdalomnak e finom, ifjú lantosát nem tudnám elszakítani fájdalmaimtól kritikás szavakkal. Kötetének egyik példányán beírom a margókat, össze akarom sírni öreg könnyeimet az õ fiatal, forró könnyeivel, s ezt a kötetet majd elküldöm egy Asszonynak. Ez az Asszony most az én szomorúságom és örömem együtt, és Tóth Árpád versei a kölcsön-könnyek, mert a magaméival már nem bírom. „Úrnõm[,] alázatos már s szenvedõ e nemrég gõgös és izgága szerelem. Én szánom õt, beteg királyt[,] s megfojtom még e hajnalon…” Nem, nem fojtom meg, de itatom a könnyeimmel, s mikor az enyém nem elég, szemembe folyatom a Tóth Árpád verseit, hátha Úrnõm szíve megindul hozzám, de a Tóth Árpád verseirõl nem írok.

*

De hogy visszatérít a hetyke fiatalság szerelméhez azonban ifjabb Bókay János verseskönyve[,] a Bohóc-sapka. Büszke, gyönge érzések fognak el, mint pénzszerzõ, darabos apát, kinek a fia szalonok kegyeltje, s úgy szórja a pénzt, mint szívtelen, szerzõ apjára szórják a szitkot. Már azért is érdemes volt sírni, élni, hogy a fájdalmainkat, durva sebeinket fehér, finom nõnyakakon lássuk gyöngyfûzérben. Kedves, finom és elegáns poémák a Bókay-versek, írójuk szeretnivaló ifjú, s én boldogan nézem, hogy dalosan, jókedvûen susogja el francia parkban azokat a fájdalmakat, amelyekért az én idõmben a magyar pokolba kellett járnunk.

*

Szegõ Ferenc, a Szárnybontás költõje[,] aranyosan, egészen fiatal lehet, ki „tizenhét évével így érzi, hogy férfi”. De a könyvön van azért az ajánlás volt tanárjához, a jeles dr. Pintér Jenõhöz, és sejthetjük, hogy öcséink és fiaink tanárjaikban is szerencsésebbek, mint mi voltunk. Talán nemsokára szabad lehet nem csak kedveseket írnunk ez ifjú poétáról, aki irigyli a „Nyugat felé repülõket”. „S bár küzdve, ûzve szárnyalok felétek, de utólérlek”, s ha mosolygás gyanúja nélkül írhatom le, ideírom: ámen.

Ny 1913. május 1.

Ady Endre