19. ÜZENET ALEF(?) ÚRÉKNAK

Úgy hallom, hogy Szabó Dezsõ protestáns problémája nem egy egyházi lapot szólaltatott meg, de én hû, félig-erdélyi ember csupán a kolozsvári kálvinista lapot olvastam. E hivatalos református közlöny cikke mögött (alatta különben, ha jól emlékszem, Alef jegy állott) csak Kenessey püspököt, Nagy Károlyt vagy Ravasz Lászlót szabad keresnem. Furcsa, hogy nekem, ki Szabó Dezsõvel szeretetes, kis vitába[n] álltam, most kénytelen vagyok úgy fölpattanni, mintha a Szabó Dezsõ okos és majdnem helyes írása az enyém volna. Kenessey õfõtiszteletûsége és méltósága békés, sõt nyámnyám és rangossá vált ember, s alig hiszem, hogy szóba álljon legalábbis nem méltóságos valakivel. Nagy Károly volt s esetleg leendõ püspökjelölt, ravasz úr, az erdély kerület generális nótáriusa, õ se lehet Alef(?). Marad egy nagy R-û, Ravasz László, kit ifjú és érdeklõdõ embernek mondanak, szintén püspökjelölt lehetne, ha pár év múlva idõsebbé válván, aggulván a harmincoló években alkalmat nyerne erre. De ha Ravasz Lászlót alap nélkül gyanúsítanám, ezerszer kérek bocsánatot, mert a Szabó Dezsõnek válaszoló cikkecske legalábbis nem magyar tempós. Persze, hogy nem is intelligens, mert a fõ fütyköse valami nagyon kalandos, gyanúsítgatónak tetszõ, igen személyes, állítólagos eset, mely ha igaz is volna, Kenessey püspök úr szégyellhetné s nem Szabó. Egyébként a „részeg” és „bolond” szavak egyenesen a polgári korlátoltság (mely papi palásttal súlyosbítható) számára lettenek kitalálva. S ha azt írja a kolozsvári cikkezõ, hogy a magyar kálvinizmus bûne az, hogy Szabó Dezsõket nevel, ez gorombaságnak is szegényes, de ötletnek pláne az. No, azután a híres, olcsó és ma már, sajnos, híg és hiú dicsekvés, hogy a protestantizmus egyéniségeket teremt, szabad és szabaduló embereket. Errõl talán ne is csevegjünk, mert ennek csak így kellene lenni, s véletlenül úgy áll a dolog, hogy a protestantizmus individualista hajlandóságú csoportokat fogott meg egykor, s hagy cserben máma. De viszont kérdez egy igen frappánsnak szántat Alef úr: havajon Hatvany Lajost vagy Baksay Sándort tartja-e Szabó Dezsõ a mai magyar lélek igazabb és teljesebb reprezen­tálójának? Ebben az ügyben sem várhatok a Szabó Dezsõ barátom egyébként majdnem bizonyos felelésére, hanem sietek hozzájuttatni Alef urat, hogy adhassa az ártatlan megrökönyödöttet. Valóban, mint titokban föl is tehetné, én - óh, kálvinista konvent, de jó, hogy a tridenti zsinatnál kevesebb a hatalmad - csakugyan Hatvany Lajost tartom az igazibbnak. Baksay író úr Gyalogösvénye s Szederindái majdnem helyesírással írott, kedves, együgyû valamik, s Homérosz-fordításairól sok szó eshetik némely kisfaludysta és akadémikus között. De a jámbor úgy áldozott az úgynevezett múzsának, hogy - gondolta - Kis János is szuperintendens volt, habár csak lutheránus, tehát nem lesz nagy baj ebbõl. Nem is lett, de Baksay õméltóságának, sajnos, fogalma sem lehet, hogy [Hatvany] mit írt és tett (kedves gyanúsítóim számára ez a „tett” nem jelent most okvetlenül pénzt, amibõl állítólag Hatvanynak bõven van) a magyar lelki kultúráért, mondjuk irodalomért. Most kissé talán elkedvetlenedve, szíve ellenére németül ír (bosszantóul talentumos németül és magyarul is), de hogy az irodalom ma egy kicsit az élethez tartozik e toprongyos, kis országban is, ebben Hatvanynak sok része van. Ezt persze nem tartozik tudni sem Alef, se Baksay õméltósága, aki még úgy nõtt föl, hogy az írót a földesurak tûrik és tartják el.

Kezdek nagyon igazat adni Szabó Dezsõnek, mert butácskaságokat, dühöket vált ki az emberekbõl, kiket az õ problémája (igazi probléma - már megírtam) cipón és zseben talál. Nem, urak, kiknek tenorjához íme alkalmazkodni próbáltam, nem, urak: így nem lehet megoldani ezt a problémát, mely nem is az önöké.

Ny 1913. szeptember 16.

Ady Endre