25. A PROTESTANTIZMUS ÜNNEPÉN

Most[,] hogy a protestantizmus betanult zsoltárként megint elénekelte, hogy él, és hogy erõs várunk nekünk az Isten, hadd kuvikoljak és istentelenkedjek egy parányit. Már én sohse tértem volna vissza e hasztalan tárgyhoz, melynek a minap annyian adtuk a lelkünket, ha nem éppen most van a protestantizmus emlékünnepe. Gondolkoznak-e vajon e napon az ünnepi orátorok végre, s megkérdik-e vajon önmaguktól, hogy jól van-e ez így? Magyarország bécsi helytartója ma egy szín- és szóvak kálvinista ember, holnap jöhet a kimondott centralizmus, s a jelszó: klerikális-katolikus monarchia. Csak ütésekre mozdul-e a magyar protestantizmus, s nem gondolja meg, hogy vérének és vivacitásának veszte után már az ütés is késõn jön? Ha talán még most össze tudná szedni ernyedésnek indult erejét, s fölkelne Európa nevében, de örök magyar tiltakozásként is, sok minden helyre jöhetne. Ha nem, akkor nincs is ereje, s erõs vára csupán az Isten, aki pedig, akármit prédikáljon a pap, csak a bátrakat és erõseket szereti. Emlékezõ ünnepünk alkalmából figyelmeztetem protestáns társaimat és felebarátaimat, hogy a Bocskai kötése abszolute nem védi ma már õket, és hogy a legbelebb-misszió sem oltalmazza meg õket, ha úgy látszik, hogy már nincs missziójuk. Nyerjük vissza tiltakozó lelkünket, mert a lélek az, amely megelevenít, s ha nem sikerül, vár reánk a hajdudorogi püspökség kegyelme.

Ny 1913. november 1.

Ady Endre