27. MÓRICZ ÉS A NEMZETI SZÍNHÁZ

Kedves és tisztelt szerkesztõ uram, sietek Önnel egy-két szót váltani, mielõtt Móricz Zsigmonddal találkoznék. Nem akarnám, hogy az én nagyszerû barátomnak egyetlen szava is másra hangoljon, mint aki nézek[!] és vagyok. Móricz Zsigmond tûzbe dobhat egy megírott darabot, és, sajnos, ezt nekünk majdnem lehetetlen megakadályoznunk. De Móricz Zsigmond ma már nem írhat olyasmit, amire minden igaz, literátus ember akármilyenképpen ne lehessen bolondul kíváncsi. De az a publikum is kíváncsi, melynek átváltozását Tóth Imre nem vette s talán nem is vehette észre. Fatális naivság nyiladozik ez ügyben, s oly kedves elégtétel, hogy éppen Móriczot érte az ostobaság nyila. Csokonai kibírja, de Móricz is kibírja ám az ilyes megpróbáltatásokat. De nem azt jelenti-e ez az eset is, hogy immár végleg a reakció és az ostobaság jegyében vagyunk? Közölje még az új sajtótörvény elõtt e pár soromat, kedves szerkesztõ uram, kit is üdvözlök tisztelõ barátsággal:

Világ 1913. november 9.

Ady Endre.