58. VIGASZTALÓ ANATOLE FRANCE

Anatole France, az ember, engem valami tíz évvel ezelõtt majdnem megsértett, de ez nem baj. Azóta már tudom, hogy a nagy embereket nem kell személyükben megismernünk, s szerény magam is utálom azokat, akik verseim után testi magamra is kíváncsiak. Azután nem vagyok én pártos a háború ellen, hiszen minden a világon eleve elrendeltetett, s ha a Földön háború dúl, kell a háború, ha engem szomorít is. Ellenben elolvastam France legutolsóbb könyvét, s tele van a szívem hála-riadalommal. Értem én a Párizst-temetõ Ignotust, magam is régen megírtam, hogy a francia ember a legkedvesebb, de egyben a legkomiszabb is. Mégis testvéreimet az Úrban, Párizsban és a latinságban félve intem, hogy ne legyenek túlosan dühösek és igazságtalanok, Franciaország nem a mai kormányzat, nem a mob, hanem az örök francia géniusz. Jaj volna nekünk, magyaroknak is, ha egy hirtelen és tudatlan helyzetbõl mondanának ítéletet rólunk. A francia: Anatole France, a szkeptikus, a nihilista s mégis a világ legkülönb optimistája, az Ember. Nem is elég, ha azt mondom, hogy Ember, mert õ a könyvében az angyalok országában jár. S bár nekünk fontos saját ember-voltunk, Anatole France a lázadó angyalok szeretetét s küzdelmét ráruházza az egész Földre s minden teremtményére, ha netalán az Ember eljátssza az érdemesség jogát. És az egész Mindenségre is, mert ne tessék hinni, hogy a Föld minden és nagyon fontos. Franciaország ma csúnya, kicsinyes, ostoba, dühös, de tessék elolvasni France könyvét: a francia géniusz él.

Ny 1914. augusztus 16.- szeptember 1.

Ady Endre