71. KIS PÁRIZSI EMLÉKEZÉS

(Levél Szép Ernőnek)

Éppen dominóztunk akkor is, édes Ernõm, amikor te közénk toppantál a Hôtel Európa alá, a kicsi bárba. Emlékszel-e az öregedõ asszonyra, a bár tulajdonosnõjére, s legfõbbképpen emlékszel-e Carmenra? Ez a spanyolos, dél-francia, talán zsidó nõ milyen aggályosan teljesítette a teljesítendõket. Általában hogy sajnáltak és egyszerre utáltak is bennünket a tár­sa­ságban. A Madame-on, a tulajdonosnõn kívül ugyanis voltak itt még mások nemkülönben. Itt volt egy vasúti fõkalauz a jeles rivierai vasúttól, a híres P. L. M.-tól. Azután itt volt a Carmen barátnõje is, az a furcsa és budapesties barna, aki rosszul beszél franciául. Azután ott volt a belga biciklista is, akinek több érme volt, mint mi valaha is szerezhetnénk annyit az irodalomban. A többiek nem voltak jelesek, holott szintén jelentõsek voltak, s te eltûntél Carmennel. Sejted-e most egészen, hogy milyen szegények, áldozati bárányok, nevetségesek voltunk akkor? Carmenéknak pénzeket adtunk ágyúszögre, s drágán fizettük meg a magunk lenézetését. Talán ma már, nekünk, nem is volna szabad effélére gondolnunk sem. De jó, hogy gondolunk, gondolhatunk, s legalább annyit kérdezhetünk egymástól: és ha élünk? És ha élünk, és ha lehet, megint ott leszünk valahol Párizsban, a viszontlátásra, édes Ernõm.

Ny 1915. május 1.

Ady Endre