86. RIPPL-RÓNAI ÉS CSEKÉLYSÉGEM

Büszke és irigy vagyok egy szép és nagyszerû úrra, akit Rippl-Rónai Józsefnek hívnak az emberek idelenn s az angyalok odafenn. Elsõ találkozásom vele Párizsban történt, a Grand Palaisban, a Szalonban, kiállításon, régen. De volt hála istennek gusztusom hozzá, hogy haza megírhassam: ez a magyar piktor, akinek lépcsõfalra dugták a képét, vagy a legnagyobb, vagy majdnem a legnagyobb.

Így voltam vele sokáig, amíg egyszer Kaposvárott fölolvasást nem tartottam, s Jóska a nyakamba nem borult, s másnapi ebédre meg nem hívott. Bocsásson meg Bródy Sándor bátyám, de Rippl-Rónai Jóska szebb, magyarul szebb, férfiasabb még nálánál is. Ebéd elõtt este kellett kimennünk a hegyi villába, s Rippl-Rónai Jóska - rossz házigazda - elkésett. Egész Kaposvárt fölkutatta, hogy abszintet szerezzen a vendégének, aki Párizsban nyolc-kilenc évig járt. Kapott is egy fél üveg ilyes méreg-italt, s õ, aki ezt szintén nem issza, elbámult, hogy én is csak Zilahon és Debrecenben élveztem ilyesmit. Párizsban talán, én, abszint-költõ, aligha ittam három poharat, inkább Pesten. Másnap ismertem meg szépen és jól Rippl-Rónai nagyszerû asszonyát, Lazarine-t s kis fogadott leányát, Anellát, aki már nagy leány lehet azóta, s a szemei pedig szebbek.

Ez az öreg, szép fiú bizonyosan zseni, nagyon nagy ember s felséges életû. Még dekoráló hajlandósága is amellett szól, hogy szépíteni kívánja a világot, amelyre ez ráfér.

Nem akarta, de az egész világ ismeri, s elismeri minden valaki a világon. Hogy ilyen embert s éppen drága Franciaországunkban összeverdesett a háború? -: sors. Bár úgy tudnék hinni és produkálni: élni, mint ez a majdnem svihákosan gyönyörû, de mindenesetre legelõkelõbb férfiú.

Világ 1915. szeptember 19.

Ady Endre