109. ERDÉLYI EMBER BÁNATA

I.

Az öreg saskeselyû

Az öreg saskeselyû, aki vénebb, több a bolygó zsidónál, Faustnál, Ádámnál, mindenkinél, nagy alvása után fölébredt. Tud persze a Napba nézni, mint mindig, de a Napnál jobban szereti a Földet, kit már sokszor végignézett, s látta róla, hogy a legnekivalóbb. Ilyen halhatatlan saskeselyût kell gondolnunk és látnunk, mert különben megáll a szívünk. Sokaknak megállt a szívük már, de vannak még élõ szívek is. S az élõ szívek az õ szemeikkel ma már nem tudnak mást látni, mint az örök saskeselyût. Az örök saskeselyût, ki hamarabb volt persze, mint az ember, s aki fölségesen mulat, mihelyst fölébred valami ember-szamárságra. Óh, öreg saskeselyû, ne nézz, te, aki a Nappal is szembenézel, egyformáknak bennünket, kik látszatra egyformán emberek vagyunk avagy lennénk.

III.

Új keresztes hadjárat

Egészen, ugyanúgy: a keresztes had-dúlások korát sikerült vissza-élnünk, szegény mai élõknek, nekünk. Megint a Gondolatra gondolok, kit egy nagyobb Gondolat az emberre bízott. Nem mondom, hogy az ember a hibás, de kár volt a Gondolatnak az emberre bízni rá a Gondolatot… Effélékrõl szegény Anatole France is sokat gondolkozott… Az Ember (szabadjon régi megállapításokat megállapítani) utolsóbb a legutolsó hüllõnél, de úgy kell nekünk.

Világ 1916. augusztus 15.

Ady Endre