114. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN

Petrovics-Petõfi, Steingaszner-Tömörkény: értem a jó németeket, hogy õk messzirõl a próza Petõfijének látják Tömörkény Istvánt. Persze nem jól látják, de nagyon érdekes, hogy õk, germánék, a magyar tõsgyökerességet majdnem mindig idegen vérû magyarokban kapják.

Tömörkény István több volt a mûvészfotográfusnál, sõt nagyon komoly és jó író volt, ám még anekdotázni se tudott remekül. Mikszáthnak nem eredeti témája például a kaszavásárló paraszt, de megcsinálta, viszont Tömörkény a klasszikus elõrajz után is alig tudta a subát megvásároltatni a parasztjával. Nohát igen: a megkomponálás mûvészete nem adatott meg neki, s minden filozófiája mellett az egészen nagy író felsõségessége.

Holott írónak igazán író volt néhai jó Tömörkény István, nagyon magyar s annyira szegedi, hogy az már szinte bosszantotta az embert. Ezt az irodalmi regionalizmust vetettem valamikor a szemére, amikor régen, mint vidéki szerkesztõk, hajba kaptunk. Szeged sajtója akkor találta ki, hogy Budapest kozmopolisszal szemben Szeged a magyar Moszkva, s Nagyváradot pláne lekicsinyelte.

Én ifjúi igazságtalansággal ütöttem Szegedet, Tömörkényt, s Tömörkénynek egyenesen szemére hánytam, hogy õ miért nem olyan nagy, mint Csehov vagy pláne Gorkij. Hát Szeged nem magyar Moszkva, de igazán nemes, kultúrás törekvésû város, ha naivul tõkét is akar kovácsolni abból, hogy egypár valódi írónak kurtább-hosszabb stációja volt. A szegedi magyart pedig, gondolom, érzem, s mondják, senki úgy nem látta és rajzolta, mint Tömörkény István. Ebben szinte kártékonyan nagy az õ mûvészete, mert a külföldi, sõt a tájékozatlan városi magyar generális magyar típusnak fogadja a Tömörkény szögedi embörét. Pedig a bretagne-i vagy normandiai és a délfrancia franciák között van csak olyan temperamentumi különbség, mint különbözõ vidéki magyarok között.

Hanem tárcaírónak alig tudok elképzelni magyarban különbet, az aprólékosságnak ilyen kivételes mûvészét. Néha-néha úgy fölmelegszik, mint egy igazi nagy költõ, egy lírikus, s az embereket pedig mindig szereti. Olyan valaki, akihez el fognak járni iskolába, tanulni, sokat tanulni, esetleg nála tökéletesebbre menendõ nagyobbak is. Nem magyar Csehov, Gorkij vagy más volt, de õ maga, a szegediek s minden magyarok értékes Tömörkényje. Hírlapi heccünk után nem kíséreltük meg a személyes barátkozást, de nem volt Tömörkénynek kíváncsibb, szeretõbb olvasója, mint én, senki.

Ny 1917. május 1.

Ady Endre