126. [AZ ORSZÁGOS KASZINÓ]

Az Országos Kaszinó nekem még ma is több, mint az Akadémia vagy a Kisfaludy Társaság, holott mind a háromba egyformán, tudniillik sohase vágyakoztam. De valahogyan, legharagosabb korszakaimban is, a kitartott, balul járt, szegény magyar úri társadalom kaszinói hivalkodásához titkos, atavisztikus szimpátiák vonzottak. Láttam vagy látni véltem az una eademque nobilitas elvéhez az új, különös, görcsös ragaszkodást, s ez meghatott, mint minden szép-szomorú emberi erõfeszítés. A Nemzeti Kaszinónak, sajnos, még egy darabig nem lesz kutya baja sem, de az Országosé már akkor kutyabaj volt, amikor a kutyabõrt suttyomban elengedték. Már akkor, amidõn Werbõczire rálicitált komikus és logikátlan zárkózottsággal, de kétséges értékû magyarokká vált svábok, cipszerek és egyebek által majorizáltatta magát. Az Országos Kaszinó a Bach-korszak félalkotmányos folytatásával s követõ emberivel összebékült s szerényen osztozkodó dzsentri áltató lovagvára lett. Kár, hogy a hullafoltok csak most kezdõdnek látszani rajta, kár, de olyan természetes, törvényes, mint minden e mai törvénytelen Magyarországban.

[1918 eleje-közepe]