82. FÕVÁROSI MODOR

Lapunk 5-ik számában egypár figyelmeztetõ szót intéztem a budapesti Egyetemi Kör vezetõségéhez.

Hogy a figyelmeztetés jogos volt, azt talán õk maguk is érzik, csak beismerni nem akarják.

De ha õk alaptalannak tartják is, mellettem áll a debreceni fõiskolai ifjúság nagy része, melynek hangulata és állásfoglalása a cikk megírását lelkiismeretbeli kötelességemmé tette.

Az Egyetemi Lapokban két válasz is érkezett számomra.

Elõre is kijelentem, hogy egyik cikk írójával sem lehet vitatkoznom. Hogy saját tévedéseiket nem hajlandók beismerni, azt megértem, de hogy jogos méltatlankodást mutatva meg sem próbálják állításaimat megcáfolni, hanem a már jól ismert fõvárosi modorral vadul nekem s az egész debreceni fõiskolai hallgatóságnak rontanak - ez, míg egyrészrõl érthetetlen, másfelõl kizárja azt, hogy velök vitába bocsájtkozhassam.

Mikor õk a cikk lényege, sõt az egész cikk helyett a dolog lényegéhez nem tartozó dolgokkal foglalkoznak, és személyeskedéssel akarják elterelni jogosan megbírált eljárásukról az érdekeltek figyelmét, már mintegy beismerõ vallomást tettek.

Ha csak egy csepp jóakaratot vagy jóhiszemûséget fedeztem volna fel cikkükben, ha csak egy kérdésemre is válaszoltak volna, én magam is ezer örömmel munkálkodnék az esetleges félreértések eloszlatásán.

De õk nem ezt tették.

A szokott pesti fölénnyel és hanggal igyekeznek elhallgattatni bennünket.

Ilyen hangon vitatkozni nem tudok.

Választ vártam, mely megnyugtasson, s ahelyett - minden kérdésemtõl eltérve - személyeskedõ támadást intéztek lapunk és saját személyem ellen.

A „fõvárosi modor”-ból leckét venni nem akarok, egyéb okom pedig válaszolni nincs, mert az Egyetemi Lapok cikkei nem cáfoltak, hanem sértegettek!

Debreczeni Főiskolai Lapok 1899. február 25.

Ady Endre