88. MOZGÓ JÁMBUS

Van nekem egy szerencsétlen ódaköltõ barátom.

Azaz, fájdalom, csak volt.

Tegnap hírtelen elhunyt, egy veszedelmes jámbusroham a sírba ragadta.

Tegnap este még együtt ült velünk az Angol királynõ bohémasztalánál a mi Mozgó Jámbus barátunk, s hidegvérrel adott elõ öt percig tartó jámbikás mesét, de már egy-egy, a beszédbe csúszott trocheus sejteni engedte a katasztrófa közeledtét.

És csakugyan…

Minden esõ láb után több verejték verte ki arcát, s hiába küzködött a szerencsétlen, jámbusai egyre gyengébbek lettek.

A szívünk majd megszakadt, mikor nehéz kínját szemléltük. - De segíteni nem tudtunk.

Az ötödik trocheus után csak felordított, s székestül együtt lefordult.

Hozzárohantunk, nagyon szenvedett szegény.

- Jámbikám, mi lelt? - kérdeztük tõle.

Ajkai mozogni kezdtek, arcán látszott a rémítõ küzdelem, végre diadalmasan ordított fel:

- Im’ jó barátim, itt a vég!

Lehunyta szemeit, meghalt. Arcán a glorifikáció büszke fénye ragyogott: az utolsó szavakat szép jámbusokban mondta el.

Debreczeni Hírlap 1899. március 3.

Adieu Bandi