89. OPERAELÕADÁSOK

Tegyük fel, hogy én Komjáthy János vagyok. Akkor én így gondolkoznék:

- Igaz ugyan, hogy „Shakespeare-t vagy jól kell adni, vagy sehogy, de adni kell”, és ez a mondás a szubvencionált vidéki direktornál operára is teljesen áll - de a dolog mégiscsak nagyobb megfontolást érdemel.

A szubvenció szép, ki is fizetik, de mégsem fizeti ki magát.

Elõször kevés, másodszor nagyon kevés, harmadszor alig több a semminél.

No, de legyünk gavallérok! Ezt úgyis elvárják egy debreceni színidirektortól. Tekintsünk el holmi hitvány anyagiaktól, s szánjuk el magunkat zenekultúrai misszióra. Neveljünk zenekedvelõ közönséget!

De vajon én, az én operaelõadásaimmal jól szolgálom-e ezt a nemes célt?

Eltekintve attól, hogy nekem lehetetlen kifogástalan, mûvészi elõadásokat produkálnom; ha produkálhatnék is, vajon okulna-e abból az én majdnem zeneanalfabéta közönségem? Mert hát tudtommal az olvasást sem irodalomtörténetbõl szokták tanítani?…

De hát mit is csináljak én már most?

Felvilágosítom az intézõ köröket, hogy a debreceni intelligens közönség egy részének lehetnek ugyan igényei operaelõadásokra, de ezeknek az igényeit nem tudom az én gyenge elõadásaimmal kielégíteni. A közönség nagy része pedig nem kér az operából sem jó, sem rossz elõadásban.

Így gondolkoznék és így tennék én, feltéve, ha Komjáthy János volnék!…

…Ámbár az ördög tudja! Szegény direktor annyiféle tanácsot kap, hogy azt se tudja, melyiket kövesse!

Debreczeni Hírlap 1899. március 4.