101. BECSÜLET

Pár évvel ezelőtt Sarah Bernhardt párizsi színházában egy merész problémájú darab került színre.

Egy leány volt a dráma hősnője, ki ártatlanságot vár leendő férjétől.

Szóval a dráma azt a kérdést veti fel, hogy vajon csak a férfi várhatja a nőtől a tisztaság megőrzését a házasság számára, vagy egyedül a nőé ez a kötelesség, s a férfi a legviharosabb úton evezhet a házasság kikötőjébe?…

Párizsban kevesen gondolkoztak a probléma felett, de annál többen nevettek rajta.

A dolog ugyanis úgy áll, hogy a becsület fogalmát a férfiak alkották nemcsak a maguk, hanem a nők számára is.

Márpedig nincs olyan alkotása az emberi szellemnek, melyben egy parányi önzés ne volna, és nincs olyan fogalom, mely ruganyosságra nézve a becsület fogalmát felülmúlná.

Van azonban egynéhány férfi, kiket bizonyára betegeknek tart, s van egypár nő, kiket elkeseredett feministáknak gúnyol a modern felfogás.

Ezeknek csak egy képük van a becsületről. De ez az egy kép kizárja a bukott leányt éppen úgy, mint azt a férfit, ki ravaszul ejti meg a fiatal nő ártatlanságát.

A fõvárosban most folyt le egy dráma. A csábító férfit öngyilkosságba kergette a szerelembõl bukott ártatlanság zokogása…

Szokatlan, megfejthetetlen eset - ezt mondja bizonyára a legtöbb ember.

De azok, kik a nõi becsület szentségében hisznek, nem sajnálják a csábító halálos sebét.

A becsület szintén örök emberi.

Aki becsületet rabol, az csak halállal mentheti meg a saját becsületét.

Törvény ez, mert még vannak, akik hisznek benne…

De azért meg vagyok gyõzõdve, hogyha akad egypár ember, aki ezt a pár sort el is olvassa, olyan alig akad, aki ne tartsa naivnak a becsületnek ezt a teóriáját.

Mert a becsület fogalma olyan ruganyos valami, legkivált pedig a nõi becsületé!…

Debreczeni Hírlap 1899. március 17.

(a.)