107. A TOLL DIADALA

Fényes ünnepet ültek a fővárosi sajtó munkásai. Ünnepük nemcsak a szabad sajtó ünnepe volt, hanem a toll diadalünnepe is.

Az ő küzdelmük, az ő életük nem foly le hiába. Ha feldarabolták a szívüket, ha megölték idegjeiket, ha megtagadtak mindent maguktól, legalább elérték az elismerést is.

Minekünk, igénytelen vidéki skriblereknek, nem volt részünk a fényes ünnepélyben. Minekünk még nincs okunk ünnepelni, s messze van még tőlünk az az idő, mikor egy feláldozott életért csak egy percnyi megnyugvást, boldogságot is szerezhetünk.

Nekünk még küzdeni kell. Kezdünk kétségbeesni, erőnk megtört, hitünk megingott, a lélekölő munka sötét jövővel fenyeget bennünket - de küzdeni kell!!… Sehol annyi előítélet, annyi elfogultság nem áll útjában az eszme harcosának, mint éppen itt nálunk, a vidék ősrégi metropoliszában.

És küzdünk, dolgozunk. Éjt-napot összevetünk, hogy küzdelmeinknek gyümölcse legyen. Küzdünk az elfogultsággal, előítélettel, korlátoltsággal az eszméért, az igazságért, a szeretetért.

Erőnk - mondom - már megtört, hitünk összeomlani készül, a leghívebb fegyvertársak feladták a diadal reményét, de új erőt adott az a diadalünnep, mely most zajlott le a fővárosban.

A tollnak gyõzni kell, most már ismét valljuk.

Nem lankadni a harcban, az élet árán is ki kell vívni a diadalt!

…És bukni fog az elõítélet, az elfogultság, az ósdiság, gyõzni fog az eszme, az igazság, gyõzni fog a toll!…

Debreczeni Hírlap 1899. március 25.

A.