119. TISZTA VÁLASZTÁSOK

Szép, de kissé különös dolog, hogy egy alkotmányos országban örömet okoz az a hír, hogy ezután valószínűleg szabadabban nyilatkozik meg a választók lelkiismerete.

Ilyen speciális jelenségek csak nálunk lehetnek.

Ha a cs. és kir. külügyminiszter úrnak - aki elvégre, legalább a kvóta arányában, magyar miniszter is - Budapestre méltóztatik lefáradni, megjelenése egész szenzációt csinál.

Ha valamelyik külföldön bolyongó honfitársunk arról ad hírt, hogy a berlini vagy a római osztrák-magyar nagykövetségben olyan embert talált, aki magyarul is tud, általános öröm kél e széles honhazában, s talán örömünkben a kvótát is hajlandók volnánk felemelni.

Ha egy kir. herceg kedvezően nyilatkozik rólunk, ha valahol - ahol elvitázhatatlan joga van - a magyar trikolórnak is helyet adnak, ha kiderül, hogy X. főherceg nem akarta megalázni a nála tisztelegni akaró fiumei kormányzót, szóval ha valami olyan kisebb jelentőségű dolog történik, mely arányban távolról sem áll a nagy sérelmekkel, melyeknek nem volna szabad esemé­nyeknek még látszani sem - egyszerre olyan örömre buzdul a magyar közvélemény. Lám, meg­becsülnek, szeretnek bennünket! Elismerik a jogainkat! Boldog a magyar! Örömmámorban úszik az egész ország…

Éppen így vagyunk a tiszta választásokkal is. Még csak reményünk van ahhoz, hogy a bennünket egész világ előtt megszégyenítő csinált választásoknak vége lesz, s már rendszerváltozásról, új korról, megváltásról beszélünk.

Valljuk meg, hogy az ilyen jelenségek nem nagyon dicsérik a mi alkotmányos érzékünk s közjogi felfogásunk helyességét.

Hiszen ha valami megilleti a vér- és pénzadóval agyonterhelt polgárt, annyi jogát csak el kell ismerni, hogy öt évben egyszer egy nem befolyásolt szavazattal beleszóljon ő is abba a kérdésbe, mely neki és mindannyiunknak a legfontosabb életkérdés.

Halálos vétek lenne vívmánynak tekinteni a tiszta választásokra irányuló törekvést.

Az erőszakot lerázni magunkról a legtermészetesebb önmagunk iránt való kötelesség, de önmagunknak állítanók ki a szegénységi bizonyítványt, ha jogszerző vívmánynak tüntetnők fel azt, ami bennünket a legszentebb törvények szerint megillet.

Debreczen 1899. április 26.

(d)