124. FEKETE MÁJUS

Ez igazán nem szép a Májustól. Mennyi dicséretet zengtünk el már róla. Ráfogtuk, hogy õ a fény, az illat, a szerelem s poézis hónapja. S mi igaz ezekbõl a ragyogó tulajdonságokból? Amit nem is vártunk: hideg, õszi esõ és csúnya sár.

Már a hónapokban is csalódunk. Ha a világfájdalmas hangok illenének a mi századvégi gondolkozásunkhoz, ez a májusi õsz elmondathatná velünk a régi panaszt: megváltozott már minden…

…A nagytemplom mögötti kertben egypár orgonabokor virított. Rakva volt virággal, illatos, kábító orgonavirággal.

Tegnap már nyílott, ma már a sárba hullt mindenik kicsi, illatos kelyhe.

Pedig de másképpen számítottunk. Az orgonavirág, ez a szerelem-sejtõ, édes illat körül­szálldos, elkábít bennünket. Azután nyílik az akác. Az akácvirág a szerelem hónapjának igazi virága. Elbódít, megejt, szeretni késztet vértkergetõ, fojtó illata, s egy édes illatmámor, egy boldog szerelmi álom lesz ez a szép, ragyogó, fényes poétikus Május…

…Az ablakon kopog az esõcsepp…

Május?… Fény?… Illat?… Szerelem?… Hol maradtok?… Sár, csúnya sár van, fekete, hideg, õrült, szecesszionista lett a május.

Vajon nyílni fog az akácfavirág?… Vajon már a hónapok is megcsalnak bennünket?…

Igazán nem szép a májustól, hogy így becsapott. Mikor mennyi verset írtunk róla.

Debreczen 1899. május 8.

(a.)