133. HAZAFISÁG ÉS KEGYELET

Az a határozat, mely az emlékkerti kõoroszlánt szívesen el engedi vitetni, de az új emlékfelállítás kérdését bizonytalan idõkig tanulmány tárgyává óhajtaná tenni: csak egy tünet, egy korrajzi adat.

Azt a régi igazságot bizonyítja, hogy Debrecen csak az idegen szemében erõs, hazafias és magyar - valóságban pedig a sok tucat közül egy: áldott termõhelye a kormány iránti bizalomnyilvánításnak, hiperlojálizmusnak és kegyért esengõ mamelukoknak.

Fáj ez a beismerés, de így van.

Amik itt nap nap után történnek - mind ezt bizonyítják.

Hogy a városi és megyei gyûléstermek szégyenletes eseményeinek legyen egy méltó epilógjuk, Debrecen város jog- és pénzügyi bizottsága javasolja a nagy idõk egyetlen emlékének: az emlékkerti kõoroszlánnak az elszállítását.

Nem vallja be, hogy ez a tulajdonképpeni cél, hanem a jól ismert „kérdés-tanulmányozás”-sal akarja végképpen elsekélyesíteni egy Debrecenhez méltó szabadság-emlék felállítását.

A fogás nem új. Az efféle fogásokat és kifogásokat ismerjük minden olyan esetben, mikor a szolgaiasságban született lojalitás érdemet akar szerezni abból, hogy nem tud, nem akar hazafi lenni.

Ott van a budapesti Kossuth-szobor példája. Fényesen bizonyítja, nagyon fényesen, azt a kegyeletlen, hazafiatlan gondolkozást, amelybõl - úgy látszik - példát merítettek Debrecen „intézõ” körei is.

Eddig csak azt hallottuk mindig, hogy feledni kell, most már emlékezni sem lesz szabad. Nem. Mert félnek bizonyos urak, hogy az õ gutgezinnt voltukra árnyat fog vetni, ha megmutatják, hogy õk magyarok és hazafiak.

Ettõl félnek bizonyára azok is, kik a fõiskola oratóriumában nem engedik az ifjúságnak azt az emléktáblát behelyezni, mely a szabadságharc nemzetgyûlésének tanácshelyét jelölné meg.

A kõoroszlánt vigyék ki a városból, az emléktáblát helyezzék el az emeleti folyosó falába!…

Ilyen a mi kegyeletünk. Ilyen a mi hazafiasságunk.

A szívünk örül, hogy a bécsi Albrecht-ünnepélyen a magyar lobogónak is hely jutott, de a mi nagyjaink: a legnagyobbak s a magyar história legnagyobb kora a feledés homályában maradhatnak.

Az emlékkerti kõoroszlán kérdésének csak egy megfejtése lehet.

A kõoroszlánt - jól van - helyezzék a jeltelen honvédsírok felé. Régi cél, régi terv, s az emlékmû ott is méltó helyen lesz.

De ez addig meg nem történhetik, míg Debrecen városa ki nem mondja egy Debrecenhez s a nagy idõkhöz méltó szabadságszobor haladéktalan felállítását!…

Ezt nem lehet elütni sem pénzkérdéssel, sem „tekintetek”-kel, sem - tanulmányozással!…

Több hazafiságot, több kegyeletet kérünk az illetékes faktoroktól. Örök szégyen lenne, ha éppen a nagy idõk félszázados évfordulóján dokumentálná a legmagyarabb város azt a harminckét év óta egyre terjedõ hazafiatlanságot, amit úgy hívnak, hogy - osztrák-magyar hazafiasság!…

És még egy kérdést. Hát a debreceni Kossuth-szobor ügye is olyan sorsra fog jutni, mint a budapestié?… Akik a szegény kõoroszlántól is félnek, hogyne félnének annak az embernek a szobrától, ki Debrecenben volt a legnagyobb, s kinek debreceni mûködése alatt volt legnagyobb Debrecen!!…

Debreczen 1899. május 27.

A. E.