134. A HÉTRÕL

Kitör belõlem az újabban fékentartott poéta, s írok egypár sort a szép, a szerelmes, a poétikus májusról. Versben úgysem írhatom meg. Lapunk nem közöl olyan verset, amely egyik hónapot a másik rovására dicséri. Pedig a május mindeniknél szebb, mindeniknél poétikusabb. És milyen hatalmas a maga ifjú, virágos buja életével. Hogy hív, hogy csalogat bennünket ki a szabad természet ölére, hova olyan ritkán járunk mi: a bürók és kávéházak kormostüdõjû gépjei.

Az egész pünkösd búcsújárás volt. Sõt még a hét esõtlen köznapjai is. Mindenki künn volt az árnyékos, gyöngyvirágos Nagyerdõn, s volt bizonyára olyan ember is, aki rájött, hogy ez sokkal árnyékosabb hely, mint a kávéházak elõtti kert, hol ugyancsak kell kérni Henriket, hogy adjon mellénk egy leándert, hadd nyaraljunk, miként Heltai Jenõ úr elõttem régen megírta.

A hét elég eseménydús volt. Sajnos, hogy csak pár szóval írhatok róluk. Reám van parancsolva: a legrövidebben.

Szép kisleányok! A maguk kedvéért a jogász-majálist említem legelébb. Bizonyára nagyon jól mulattak ott. A jogász urak ügyes emberek. Tudnak mulatságot rendezni fiatalos kedvvel s deficitet fizetni az „öregek” pénzével. Úgy hallom, most is van egy kis deficit.

Lám, a Bethlen-ünnepély nem járt deficittel. A vonzó program nagy közönséget gyûjtött össze, amit persze meg is érdemeltek olyan szereplõk, mint Sipulusz és Szabolcska Mihály.

Már negyedik napja tart az egyházkerületi közgyûlés. Az elsõ napon papokat szenteltek. Nyolcvan új pap s mennyi régi! Néhány napig a kálvinista Rómában is volt annyi pap, mint a pápistában. A gyûlésen Tisza Kálmán is részt vett. Elnéztem összetört alakját, õsz fejét, igénytelen külsejét, s minden jogos ellenszenv dacára olyan respektus-félét éreztem az iránt az ember iránt, ki olyan sokáig s olyan erõszakkal fenn tudta tartani magát mint a magyar kormány vezetõje…

Az emlékkerti kõoroszlán ügyében ismét össze kellett tûzni lapunknak a Márk úrék lapjával. Tudósítónk modorát rója meg a D. Ellenõr. Pedig nem a modor fáj neki, melyet õ nincs hivatva megbírálni, hanem a kõoroszlánról szóló cikk egy kitétele. Bizonyos úr „…szellemétõl megsavanyodott kupaktanács”. Ugye, ez fáj?…

Végül egy kis szenzáció. Az aranyos Klárika megharagudott a direktorára. Õ nem játszik, õ izgatott, õ ideges - no meg ki is ficamította a lábát. Rossznyelvek szerint mióta Klárika nem játszik, a Népszínházba csak Porzsolt jár. Éppen úgy, mint Nyíregyházán. Ott pedig Komjáthyból áll a közönség. Hjha! csak Debrecen Eldorádó!…

Debreczen 1899. május 27.

Dyb.