136. A VÉG FELÉ

A magyar miniszterelnök a parlamentben Kossuth Ferenc figyelmeztetésére kijelentette, hogy a paktum minden pontját betartja, ezekkel a pontokkal bukik vagy gyõz!!!

Az ellenzék gyõzelmes harca után, mikor Bánffy hazaáruló törekvéseivel egyetemben elbukott, Széll Kálmán volt az, ki a békés munkálkodás lehetõségét megteremtõ paktumot a gyõzelmében is lojális ellenzékkel megkötötte.

A pártközi egyezmény minden pontját közölte Széll Kálmán a királlyal, ki ezekrõl nemcsak tudomással bírt, hanem érvényesítésükhöz beleegyezését is adta.

Békés, munkás napok következtek ezután. Egymásután kerültek tárgyalás alá az egyezmény pontjai.

Megszavazták a költségvetést, az újoncállítást meg mindent, mit a paktum magában foglalt.

Helyesen. Tisztességes felek betartják az egyezkedés szabályait.

A függetlenségi párt feláldozta a gyõzelmi pálma egy részét, csakhogy egy tisztességesebb kormány révpartra vezesse állami és közgazdasági helyzetünk hányt-vetett hajóját.

A paktum utolsó pontja a kiegyezés volt. Kiegyezés a jog és törvény alapján, abban a formában, melyhez a király is hozzájárult.

Tisztességes felek betartják az egyezkedés pontjait.

A legfelsõbb ténykedés csak a jóváhagyásra szorítkozván, most már a kormányon volt a sor.

Széll Kálmán be akarja váltani az ígéretét!

Kin múlik tehát a kiegyezés ügyének eldöntése?

A királyon, aki helybenhagyta az egyezségnek azt a pontját, melyet Széll Kálmán be akar tartani, s amelyhez állását kötötte?…

Széll Kálmánon, aki „paktummal bukik vagy gyõz”?…

A függetlenségi párton, mely nyugodtan engedte, hogy maguk az illetékes tényezõk jöjjenek reá a kiegyezés tarthatatlanságára?…

Nem. Egyiken sem múlik!

Egyedüli akadály Ausztria, a maga nemzetiségi és felekezeti harcaival, kizsákmányoló, kufár törekvéseivel, a politikai morál ábécéjét sem ismerõ kormányaival s szertelen és undok magyargyûlöletével!

Széll Kálmán bukás, politikai életünk pedig beláthatatlan válságok elõtt áll…

Bármi történjék is, a függetlenségi párt helyén fog állani, hogy a hazája elleni harcot minden erejével visszaverje.

Ha Ausztria kiegyezni nem akar, legyen harc!

De ez a harc - és ezt elvárjuk minden hazafi lelkiismeretétõl - együtt fogja találni azokat, kik a tizenkettedik órában rájöttek arra, mit a függetlenségi párt a hosszantartó harc alatt mindig hirdetett, hogy az országot a teljes kifosztástól és elkoldusodástól semmi nem mentheti meg, csak az önálló vámterület és a nemzeti bank!

Ezt elvárjuk nemcsak a paktummal bukó kormánytól, hanem az egész kormánypárttól.

Úgyis hasztalan minden más törekvés, az 1867-iki kiegyezés csõdöt mondott, s rohamosan halad a megérdemelt vég felé!…

Debreczen 1899. június 3.

A. E.