142. A HÉTRÕL

Szomorúan, nyomasztó érzéssel veszem kezembe a tollat, hogy a hét krónikájáról írjak.

Naivság, elfogultság az egész… Amit mi eseménynek hívunk, amirõl mi krónikát írunk, egy rövid epizódja, eltörpülõ mozzanata annak a nagy tragikomédiának, aminek Élet a neve.

Járunk-kelünk az ócska színpadon, ócska díszletek közt. Ócskák az érzelmek, amelyek hevítnek, ócskák, kopottak vagyunk mindnyájan. - Igaz esemény egy van itt csak: a halál…

…Az az édes, fiatal, szép asszony, aki már frissen hantolt sírban nyugszik, boldogtalanabb volt mindannyiunknál. Mi csak az életben komédiázunk, mi csak az életben viselünk álarcot, neki pedig az volt az átka, hogy a sors ebben a nagy komédiában is színésznõvé tette…

Óh, Kean férfi volt, erõs férfi, mégis hányszor rohant el annak a mélységnek sziklapartjáig, melynek neve: elõhívott halál!…

És mit csináljon a gyenge asszony, kinek szerencsétlenségére rajongó mûvészlelke, bolondosan nagy szíve van?!… Mit csináljon, mikor a rajongót kinevetik, a mûvésznõt nem értik meg, a nõt nem becsülik a mi õrült, fejen táncoló korunkban?… Óh, én nem vetek követ reád, pihenni tért szegény asszony!… Akik olyan szamarak, mint mi vagyunk; akik szeretni és megértetni, küzdeni és diadalt aratni vágyunk, oda jutunk mind, ahova te… Selyemszalag, ólomgolyó, morfium, bolondok háza, egyre megy. A neve mindegyiknek: halál…

A halál új csupán, a halál a földön igazi esemény…

Úgy fáj, hogy a halál gondolatának reám szakadt terhe miatt nem tudok szívembõl örülni egy feltámadásnak… Az Ördögsziget porkolábja felrázta nehéz álmából az élõhalottat: az igazság gyõzött!… Az igazság… Én úgy érzem, nincs igazság más, csak a halál. Az az élve eltemetett, szegény ember sem önmagáért örül a feltámadásnak, hanem két ártatlan, kicsi gyermekért s egy sápadt, könnytelen Madonnáért…

Gloire nemzete, a te földeden játszik az élet komédiája legmegrázóbban! Fenséges és nevetséges, égi és pokoli, szûzi és megfertõzött egy kaosszá verõdve nyüzsög a te szõke vízû Szajnád partján, melynek hûvös vize annyi forró, lázas agynak adott már örök nyugalmat.

…Nálunk is folyik a komédia. Egy nemzet életébe megy a játék. Vajon meggondolják, vajon megfontolják ezt, akikre a kockadobás van bízva?…

Hinni nem lehet senkiben. A kötelességteljesítés gyönyörû eszme, de csak eszme, sõt ennél is kevesebb: utópia. Van egy halálos ellensége: az önzés, az önérdek. Tegyék szívükre kezüket közéletünk vezetõi, és számoljanak!…

Ilyen nemes, elérhetetlen eszmékre építették a társadalmat a nemzetek apostolai. Õk hittek ezekben, de manapság már ki hisz?…

Ti talán még hisztek, jövõnk reménye: ifjúság!… Törvényhozók, politikusok, mennyit tanulhattatok volna az erdélyi fõváros diákparlamentjétõl!… Azok a fiatal szívek még hisznek az ideálokban, de ti már - önmagatokban sem!

Künn a mezõn virágzik a rozs, pár hét múlva aranytenger hullámzik a magyar rónán. Aratni fog a föld népe - a gazdagok számára. Ragyogó, forró napsugaras nyár van. Mindenütt élet, és engem mégis úgy elfogott a szkepszis, a halni vágyás gyötrelmes hangulata.

Keresem a vigasztalást, az erõt a hatalmas, élettõl duzzadó természetben, és - tudja Isten - nem az életet, a virulást látom, hanem a lefonnyadt, porba hullott akácvirágot, mely még nem régen dalra és szerelemre hangolt…

…Hiábavalóság, elmúlás, halál, rólatok írtam krónikát. Nincs itt a földön semmi más esemény, csak egy: a halál…

Debreczen 1899. június 10.

Dyb.