145. KOSSUTH SZOBRA

Szóljunk õszintén. Talán nem is egészen a buta hiperlojalitás az oka, hogy a Kossuth-szobor felállítása nálunk még mindig csak terv.

Most, mikor tagadhatatlanul egészségesebb szellem kezdi áthatni közéletünket, lehetetlen feltenni a mi kormánypárti aprószenteinkrõl, hogy képesek lennének egy nemes eszme megvalósítását megakadályozni, ha azt társadalmunk komolyan akarja.

Eddig talán akadály volt ez is, de ma már nem egészen így van.

A marosvásárhelyiek Kossuth emlékének szobrot állítottak, mert akaratuk és áldozatkészségük volt hozzá.

Marosvásárhely nem elégedett meg a passzív hazafiasság kétes érdemeivel. Nem tartotta a büszkeségre kellõ jogcímnek azt, hogy magyar. A legnemesebb áldozatkészséggel, munkás hazaszeretettel bámulatot keltõ, tiszta lelkesültséggel hozza meg egyik áldozatot a másik után. Nem jajgat a házipénztár sivár állapota felett, hanem ismer olyan célokat is, melyekre áldozni kell, s olyan áldozatot, melyet a legnagyobb erõfeszítés mellett is kötelesség meghozni!…

Nem lehet szégyenérzet nélkül gondolni arra, hogy nálunk mindenre jut, csak hazafias célra nem.

Szeretjük Debrecent a magyar kultúra és hazaszeretet erõs várának nevezni, s már régi idõ óta nem látunk egy jelenséget sem, hogy ezt a szép címet valóban megérdemli.

Közöny, szûkkeblûség, üzleti szellem kezdik jellemezni úgy a hivatalos Debrecent, mint a debreceni társadalmat.

Olyan szimptómák ezek, melyek a kozmopolitizmustól való félelmet fájdalmasan jogossá teszik. Nem rémkép ez, hanem igaz valóság. Az a nép, mely legnagyobbjának emlékét nem becsüli meg, közel van ahhoz, hogy minden nemzeti jelleget eldobjon!…

Nem dobálódzunk a szavakkal, mikor azt állítjuk, hogy Debrecennek a Kossuth-szobor felállítása becsületbeli kötelessége!…

És ha már sem a debreceni társadalomtól, sem Debrecen városától nem remélhetjük az eszme megvalósítását, vegye azt kezébe az ifjúság!

Hozza meg még egyszer a maga áldozatát saját filléreibõl, s kezdje meg a gyûjtést, a propagandát minden téren.

Használja fel a kapacitálás, az eredményhez jutás minden megengedett eszközét, mert annak a szobornak mielõbb állni kell!…

Debrecen becsületbeli ügyét tegye hát magáévá a fõiskola ifjúsága, mely még tud és akar hazafias lenni!…

Mutassa meg, hogy a lelkesedés a közöny és fásultság korában is arathat diadalt.

…És Debrecen jövõ történetírói a debreceni fõiskolai ifjúságnak adják meg azt a pálmát, melyrõl a város és társadalma - úgy látszik - önként és szívesen mondott le - a mai Debrecen még nagyobb dicsõségére!…

Debreczen 1899. június 17.

A. E.