149. A HÉTRÕL

Az idõjárás nem teszi még ugyan nélkülözhetetlenné a fürdõzést, de már fürdõre ment „tout Debrecen”.

Az itt maradtak is útra készen állnak, s alig-alig vagyunk egypáran olyanok, kiknél a nyaralást a Nagyerdõ fogja pótolni.

Mi lesz velünk, szerencsétlenekkel?…

Ha a szégyent el is tudjuk viselni, de az unalom biztosan megöl. Hisz még nincs kánikula, és már a legholtabb szezonban vagyunk.

Ez a hatalmas, nagy város egyébkor is borzasztóan álmos. Inkább nyújtózkodni, mint mozogni szokott. Hát még most milyen! Valóságos halott… Jött az orfeum, költi, de nem hallja (amit különben helyesen tett); jöttek a majálisok, semmi ébredés.

Ami kis élénkség volt benne, elvitte a levizsgázott múzsasereg, az elmúlt hét csak nekik hozott eseményt. Egyiknek kedvest, másiknak kellemetlent. A tantermek ajtajait bezárták, a kis tudósok szerteszéledtek.

Ilyen unalmas idõben mit csináljon az ember? Válogathat a Nagyerdõ söre és kávéházak fagylaltja között.

Mennyivel boldogabbak a n.-váradiak. Nekik színházuk van. Ahol színház van, ott primadonnák is vannak; ahol primadonnák vannak, ott primadonna-heccek is vannak; ahol primadonna-heccek vannak, ott boldog a magyar.

A váradiaknak hát primadonna-heccük is van. A bájos Perényi Margit egy kis lumbágóparódia eljátszása után kijelentette, hogy õ megy. Na, meg is indult Váradon a vita. Egyik váradi lap írt vagy nyolchasábos cikket a kis primadonnáról, aki már majdnem egy éve színésznõ. Tolsztoj például tízévi tanulmányát írta meg egy hatalmas mûben, s a nevezett lapban egy sort se láttam róla. Hány szegény ember ír, fest, mintáz egy egész életen, és nem kap tizedrész annyi elismerést, mint egy primadonna, aki a „csonkinát” jól el tudja járni! Ugye, ugye, milyen hálátlan a színipálya?

Mindamellett bevallom, hogy jobb szubrettet nem kapna Komjáthy, mint Perényi Margit. Több dicséretet - elveimtõl eltekintve - már csak azért sem írok róla, mert valószínû, hogy Komjáthy csak azért sem szerzõdtetné.

Ma este egy kis mûvésztrupp tart elõadást az Angol Királynõben. Július 2-án a debreceni társulat kedvelt tagjai rendeznek szintén mûvészestélyt a „Dobos”-ban. Július 1-én kezdi meg a Bikában Angelotti kitûnõ orfeumtársulata az elõadásokat.

Három hír, mely ebben az unalmas, holt szezonban - reménnyel tölt el bennünket.

A helyi lapokban egész héten disputáltak még a szeszkérdésrõl. Egyik lap a régi Debrecen történetébõl bizonyítja be a szeszkereskedés üdvös voltát.

A história azonban éppen olyan rossz argumentumnak bizonyult, mint a Pallas-lexikon morálja… Különben majd dönt a 29-iki közgyûlés!

Debrecen város Széll Kálmán iránti szeretetének akart kifejezést adni valami ajándékkal. Több terv merült fel. Márk Endre hatványozott bizalmi nyilatkozatot ajánlott. Aczél fõmérnök úr az átalakított városházának a fényképét akarta volna felküldetni. Csóka polgármesteri titkár egy hordó erõs szesz felküldését tanácsolta. Végre is a gazdasági tanácsos terve gyõzött. Az ajándék egy szép, hortobágyi bika - a rátóti tehenek mulattatására. Az efféle ajándékok erõsítik a barátságot. Széllrõl, Párizsról, Hágáról, Dreyfusról felesleges krónikát írni. Unalmas dolgok, torkig vagyunk már velük.

Ami a héttel összefüggött, elmondtam.

Olyan kevés esemény volt, hogy az apagyilkosságon is könyörültünk volna. Talán a jövõ hét változatosabb lesz?!…

Debreczen 1899. június 24.

Dyb.