154. ÚRI HÓHÉROK

Valljuk be így magunknak, hogy nem minden ok nélkül néz bennünket a Nyugat egy része barbár népnek.

Azt hiszem, boszorkányt is nálunk égettek utoljára, de az utolsó boszorkányégetés óta még mindig van nálunk szerepe az istenítéletek különböző nemének.

Nem tudom, hogy a közelebbről inkriminált tébolydai kegyetlenségek bírtak-e alappal, de az a körülmény, hogy a kegyetlen vádakat az egész ország komolyan vette, eléggé bizonyítja a mi ázsiai állapotainkat.

A mocsai vallatási módszer engem is megdöbbentett, de mosolyognom kell azokon a következtetéseken, melyeket az esethez a lapok nagyképű moralistái fűznek.

Hogyan? Olyan rendkívüli a mocsai eset? Nem hinném. Kegyetlenebb talán a rendesnél, de egyáltalában nem szokatlan.

Hjha! Nálunk még értenek a vallomások kicsikarásához!…

A mocsai vallatók kissé túlbuzgók voltak, de csak sablon szerint jártak el.

Hogy is szokott ez nálunk történni?

Beszállítják a község házába a gyanú alatt levõ atyafit. Két markos csendõr, nótárius, falusi bíró, kisbíró már ott várják, esetleg ott van a szolgabíró úr is.

- Hová tetted a lopott holmit?… Ez az elsõ kérdés. Nem valami barátságos, de még mindig barátságosabb a vallatási mûtét folytatásánál.

Mikor a csendõr urak elfáradtak, s a gyanúsított atyafi a kapott pofonoktól a mestergerendát rágja kínjában, a bíró és a kisbíróra kerül a mulatság. Zsineggel szorítják össze a vádlott kezeit, s mikor az a fájdalomtól ordítani kezd, a bíró elérkezettnek látja az idõt, hogy kiüsse vagy három fogát.

Erre már a szolgabíró úr is lehúzza a kesztyûjét. Õ is ember, had élvezzen õ is.

Mikor aztán az új erõt gyûjtött csendõrökre kerül a sor, a delikvens úgy vall, mint a parancsolat.

Egyszerû, világos és könnyen érthetõ az egész eljárás!

Emlékszem, egyszer Szilágy megyében a csendõrök hordókba rakták a vádlottakat, s úgy gurították le egy magas dombról õket.

Ebben már leleményesség van. És hány hasonló esetrõl tudunk mindnyájan, de elõ nem állhatunk velök, mert hogy tanúk ne legyenek, arról gondoskodnak a derék vallatók…

A mocsai eset egy a sok közül. Az úri hóhérok csak bevett szokás szerint jártak el. A baj régi, s az orvoslásnak radikálisnak kell lenni.

Azt hiszem azonban, hogy az orvoslásig sok idill fog még lefolyni a községházakban!…

Debreczen 1899. július 13.

ae.