159. HAZAFIATLAN OLÁH FŐPAPOK

Van-e Széll Kálmánnak programja a nemzetiségi kérdést illetőleg, nem tudjuk.

Annyit látunk, hogy a mi kedves testvéreink sohasem okvetetlenkedtek annyira, mint éppen mostanában, a Széll-rezsim óta.

A szász szemtelenkedések nap nap után ismétlődnek.

A tót pánszlávok mesterkedése kezd komolyabbá lenni, mióta egy magyar parlamenti pártban, a néppártban találtak szövetségesre.

Legutóbb sokat írtak a lapok a muraközi fiatal horvát papok izgatásairól is.

Egyszóval az izgatók nyugodtan munkálkodnak. Legalább mi nem látjuk a magyar állameszme hivatásos őreit sehol.

De főképpen nem látjuk az oláh agitátorok üzelmeivel szemben. Maguk a magyar kormány által zsíros állásba jutott főpapok közül is nem egy van az oláh nép bujtogató[i], a magyar állameszme ellenségei közt.

S mit csinál a kormány? Eltûri például, hogy a magyarcsékei kerületben a kerület szabadelvû pártja hivatalos jelölt gyanánt támogasson egy tizenhárom próbás dákorománt. Eltûri egy-egy megvadult ellenszegülõ törekvéseit. Eltûri, hogy azt a néhány hazafias román lelkészt, kik nem vesznek részt a dákoromán komédiában, felettes egyházi hatósága valósággal üldözze, s úgyszólván erõszakkal nevelje bele a hazaáruló oláh agitátorok táborába.

Készséggel szolgálhatnánk nevekkel is.

Egymás után jönnek a panaszok azokról a hazafiatlan oláh fõpapokról, kik írtóháborút indítottak egyházmegyéjük magyar érzelmû papsága ellen.

Felhasználják a magyar kormány által a szegényebb lelkészek számára nyújtott segélyt, melyet csak kipróbált dákoromán papoknak adnak, s megvonják azt azoktól a lelkészektõl, kik a legnagyobb szegénységben is jó hazafiak.

És a magyar kormány nyugodtan tûri mindezt. Nem látunk semmi intézkedést a dákoromán fõpapok üzelmei ellen.

Az eredmény pedig kétségtelen. A magukra hagyott, anyagi zavarokkal küzdõ lelkészek kényszerítve lesznek a többség táborába állani, s az okos nemzetiségi politika elveszti legerõsebb s legeredményesebb támogatóit.

Lépjen fel végre a kormány a dákoromán fõpapok ellen, s ne tûrje tovább, hogy élén álljanak az államellenes harcnak, s valósággal írtóháborút folytassanak magyar érzelmû papjaik ellen.

Ha gyors segítség nem érkezik, elveszítjük az oláh papoknak azt a csekély hányadát, mely hazafiasan gondolkozik.

Mert szép dolog hazafinak lenni, de miért küzdjenek õk, ha a hazafiasságukért történõ üldöztetést maga a magyar kormány is nyugodtan tûri.

Debreczen 1899. július 24.

A. E.