163. 1849. AUGUSZTUS 2.

Ma ötven éve szomorú nap virradott Debrecenre. Termőföldjét magyar vér locsolta, pedig olyan drága volt már akkor a magyar vér!

Nagy volt az ellenségünk, mert nagy volt az igazságunk!…

A legszentebb küzdelem közel volt már akkor a véghez. Debrecentől Világosig olyan rövid volt már akkor a mi szerencsétlen végzetünk útja.

Milyen volt az út az aradi Golgotáig - miért tekintsünk reá vissza?…

A mi szemünk a debreceni csatatéren tekint most bánatosan végig; a mi szívünk ahhoz a sírhoz vezet most bennünket, hol porladó hõsök felett haldokló oroszlán szimbolizálja a szíven átszúrt nemzetet.

Hogy harcolt még Nagy Sándor hõs serege!… Alig bírt vele a zsoldosok tízszer nagyobb hada, mintha érezte volna, hogy ezé a harcé lesz a babér utolsó levele - mintha minden szívbe titkos sejtelemként szállott volna a nagy katasztrófa érzete, s nem akarta volna megvárni a rémítõ órát, mikor a hõsök serege megalázva, lefegyverezve áll a legzsarnokabb koronás fõ szolganépe elõtt!…

Gyászos, szomorú nap ez a mai.

Segesvár alatt megdõl a hõs Bem rettenthetlen hada, s átszúrja egy nyomorult kozák lándzsa a legnemesebb magyar szívet, s pár nap múlva nagy Debrecen borul mérhetetlen gyászba: temeti Nagy Sándor holt vitézeit, a hõsi harcban elhullt bajnok honvédeket…

A haldokló kõoroszlán ráfekszik a hõsök sírjára…

Az oroszlán nem halt meg! Királyi vadat nem teríthet földre hitvány orvvadász.

Az a kõoroszlán könnyebb a porladó hõsöknek a feledés súlyánál.

Õrködik, emlékeztet, mint elmúlt idõk sóhaja, mint kõvé vált fájdalom…

…Nagy Debrecennek minden röge szent. Megszentelte a honfikönny, vér és ima!

De az a sír szentebb mindegyiknél. Szentély, talizmán, kereszt és Golgota.

Minden füve a feltámadás lehelletétõl nyert életet, s minden porszemében a magyar élet záloga van…

…Nem féltjük mi Debrecent, hogy oltárán megszûnjék égetni a magyar tûz lángját. Magyar volt, nagy volt mindig, s az lesz ezután is, mert hantjai negyvennyolcas honvédeket borítnak.

Az a sír a honszeretet élete lesz addig, míg Debrecen a nagy Debrecen marad, s élõ átok, ha valaha magyarságát, hazáját feledné!…

Hintsetek virágot a sírra, a mi mártírságunk, a mi megváltásunk szent helyére. Legyen zarándokhely az mindenha, melytõl vérzõ szívünk akkor is reményt hoz, ha bent a fórumon kufárok is ütöttek tanyát.

Legyen áldott annak a sírnak minden porszeme, s legyen az a sír haldokló oroszlánjával örök parancs arra, hogy kell megvédeni ezt az édes, ezt a szent hazát!…

Debreczen 1899. augusztus 2.

Ady Endre