165. A MAGYAR BECSÜLET VILÁGOSA

Ott ég-e a szégyenpír minden honfi arcán, vagy már szégyenleni sem tud a magyar?…

Érzi-e a nemzet azt a pofoncsapást, melyet a mai napon, a félszázados évforduló egyik legszomorúbb napján, legádázabb ellenségeitől kapott?…

Van még magyar büszkeség?… Vagy tán magyar sincs többé a hazában?… Megtörtént!…

A Hentzi-szobrot nagy ünnepséggel avatták fel ma délelőtt. Felcsendült a Gotterhalte, melynek hangjai mellett olyan szaporán lehet mészárolni vagy megfojtani a magyart, meghajoltak a zászlók, dísztüzet adtak a magyar bakák, s mikor a „zum Gebet” felhangzott, imára térdelt a magyar fiú, kinek talán nagyapját az esküszegő, átkozott emlékű osztrák zsoldos valamelyik katonája ölte meg.

Ez történt ma, a szabadságharc félszázados évfordulóján, mikor minden napunk Nagypéntek, gyásznapja a nagy tragédia egy-egy szomorú végjelenetének.

Fátyolt borítottunk minden vesztőhelyre, bosszú nélkül hagytuk Aradot s a többi rémhelyet, feledtünk és áldoztunk azóta, feláldoztuk, legyőztük a bosszúérzéstől telt szív minden fellobbanását, és mi a jutalom?… Ötven év után elviszik a vértanúk unokáit, hogy imádkozzanak a bakók üdvéért, dicsőítsék a magyar szabadság gyilkosait akkor, mikor ötvenedikszer virrad reánk a világosi gyásznap évfordulójának szomorú hajnala!…

…Ott ég-e a szégyenpír minden honfi arcán, vagy már szégyenleni sem tud a magyar?…

Mik vagyunk mi? Szabad nép vagy helóták; jámbor, türelmes birkák vagy büszke, becsületes honfiak?…

Hol voltak a magyar függetlenség dicsekvõ héroszai, kikre a magyar nép legdrágább jogait, reményeit bízta, s kik annak idején azt fogadták, hogy csak átlõtt testeiken keresztül juthat az esküszegõ zsoldosok emlékszobrához az ünneplõ sereg?…

Hol vannak a magyar kormány tagjai, hol van Széll Kálmán, kinek miniszterelnökségi szédelgése alatt kellett megtörténnie a magyar becsület sárbatiprásának, kit nagyobb bûn terhel az ünnep bármelyik rendezõjénél?…

Ötven év után ennyire jutottunk.

Felszentelik újra a magyar függetlenség sírkövét, s szinte odakiáltják a nemzetnek: bolond magyar, ne hidd, hogy a te ünneped egy szabad nép kegyeletes visszaemlékezése a szabadságért vívott küzdelmére; a gyõzelem a mienk volt, s mi a gyõzelem hasznáról nem akarunk lemondani…

És a magyar nemzet engedte, hogy ellenségei is megüljék a világosi nap emlékét. Ötven év után, a világosi gyásznap évfordulóján ismét sárban van a magyar becsület, ismét sárba taposták szolgalelkû osztrák katonák, kik megfutnak minden csatában, de rettenthetetlenek, mikor egy lebilincselt nemzetet kell arculverniök!…

Hiába itt minden szó. A magyar önérzetet megölte az 1867 óta tartó leplezett szolgaság, a nemzet vezetõi, a nép képviselõi pedig vagy korrumpáltak, vagy hideg szívû, közönyös emberek.

Az osztrák szoldateszka tegnap megünnepelte az ötven év elõtti gyõzelmet, s ünnepével dokumentálta azt is, hogy itt õ az úr!…

…A magyar nemzetnek pedig nincs ünnepelnivalója. A világosi napot ma ünnepelték meg a Hentzi-szobor mellett, s az ünnep a feltámadt kamarilla gyõzelme volt.

…A magyar ember pedig kulcsolja össze két kezét, s adjon hálát az Istennek, hogy õseinek vérétõl áztatott hazájában neki is szabad élnie!…

Debreczen 1899. augusztus 12.

A. E.