169. VENDÉGLŐSÖK KONGRESSZUSA

Őszintén megvallva, nem értem a vendéglősöket.

Mi a manónak tartanak õk kongresszust?…

Velük, úgyszólván náluk élek, s mégsem tudom ezt a kérdést megfejteni.

Õk a világ legszerencsésebb financier-jei. Legnagyobb percentre dolgoznak, s legkevesebben kerülnek közülök a szegényházba.

Hát mi panaszuk van?…

Debrecennek van egynéhány száz vendéglõse, s mind tisztességesen megél.

Nincs szükségük tömörülésre, tiltakozásra, legkevésbé pedig kongresszusra.

Ellenben gondolkozzunk csak!…

Mi a bajuk a debreceni vendéglõsöknek?

Körülbelül az, hogy pár év alatt nem lehetnek tõkepénzesek…

De édes vendéglõseim, az tán nem elég ok háromnapos kongresszusra?…

Hiszen vagyunk itt ám nagyon sokan, kik elvégeztük jelesen a középiskolát, az egyetem auláit is sorba jártuk, s azért mégis megelégszünk avval, ha napról napra egzisztálni tudunk!!

Ha a kongresszus segítene rajtunk, bizony mi is tarthatnánk évenkint néhány kongresszust.

De vegyük közönségesen a dolgot, s próbáljunk példával bizonyítani.

Itt van mindjárt elõször a Bika vendéglõ bérlõje, Milöcker Lajos. Szolid üzletember, sõt több, valóságos úriember.

Reklámmal nem él, de üzletét magas nívón tartja. Nem panaszkodik, de mindent megtesz, hogy vendégeinek ne legyen okuk panaszra.

Saját felesége ügyel fel a konyhára, õ maga érintkezik a vendégekkel, mindent megtesz, hogy a kongresszusra ne maradjon elõadnivaló!!

Nem akar ez reklám lenni Milöckernek. Õ nem az az ember, ki erre számítson is. De intés akar azoknak lenni, kik nem elégednek meg a vendéglõsök tagadhatatlanul elõnyös helyzetével, hanem kongresszusra gyûlnek, s minden ok nélkül követelõznek.

Tessék csak vendéglõs uraiméknak példát venni, ne pedig minden jogcím nélkül meggazda­godásra pályázni!…

Mert idestova azt érik el, hogy nem õk, hanem a vendégek fognak kongresszust tartani!…

Debreczen 1899. augusztus 26.